Van egy túra, ami nagyon sok embernek, közte nekem is, minden évben az egyik ünnep, már ha teljesítménytúráról van szó.

Van egy kiírása, van egy nevezési procedúrája, még ha kissé körülményesnek tetszik is. Én elfogadom, ha indulni szeretnék. Több mint ezer ember ugyanezt teszi.

És tök mindegy, hogy ki, mit gondol magában, vagy ír ki magából, ott van Békáson aznap reggel.

Kommunikáció? Ja. Nagyon divatos kifejezés.

Elfogadod a részvétel feltételeit? Igen. Akkor?

Online? Ha nem tetszik a rendezés, legközelebb nem megyek el. Halkan jegyzem meg, jó pár olyan túra van, ahová már nem járok. De nem azért, mert nem korszerű a kommunikáció, vagy az online megjelenés,- mert ezekből már túl sok is van-hanem a teljesítménytúrázás régről megismert íze, a pecsét, pár kedves szó, és egészen egyszerűen a "régi milliő" hiányzik.

Futnunk, gyalogolnunk kell. Mert ezért jöttünk.

Menni kell, mégpedig úgy, hogy az általunk tervezett tempó, időeredmény meglegyen.

A többi, ha elfogadjuk a részvételt, baromira nem számít.

 

Olvasom, hogy páran berágtak az árusok áraira a Pincéknél, és itt-ott. Mindenkire rá van bízva, hogy megveszi-e.

Mindenre rátelepszik a piac, de megvenni semmit sem kötelező.