Tegnap múlt 109 éve, hogy megszületett Vihar Béla József Attila-díjas magyar költő, újságíró.

 

 

Vihar Béla

 

Albérleti szerzetes

 

Albérleti szerzetes vagyok, egyszerü mondatokban beszélek
és nappal munkámra hajolva sokszor felemelem fejemet
mert anyám hív engem, az igaz vers ősanyja, kék ég sugaras kendőjével
ki idegen világban élek távol
és szomorú vagyok az emberért meg magamért házamban
hej huszonkétéves fiatalember
a világot te sem váltod meg és meghalsz...
menekülj hát fel a csillagok ködös lépcsőjén a parttalanba
hol minden dolgok ősszele fúj át havazva az időn
és szentferenc-állatkáim:
                        ágy, szék, asztal, könyvállvány, én nyájam
üvegből, fából és vasból,
néma testvéreim a hallgatás vályúja előtt,
dörzsöljétek homlokotok Európa eme fiához,
könyvek zsibongjátok körül őt, liliomok hajtsatok ki a hóban
és most vágyaim gyürüje kigyúl
albérleti szerzetes álma, - a városon keresztül égő lámpás száll -
a szekrény fölött Párizs kígyózik - a varietté színpadán felgördült a függöny
New-York esti fényben fürdik, tengerből kilépő nimfa meztelen teste, felhőkarcolók,
a messzi hegyek erdői mint istenek gyűlése
örökkévaló vonaton száguldok,
a pálmák gyertyaszálain keresztül a bölcseség hajnala pirkad
úszva a pusztaságon
és az isten virágoskertje - népek - nyiladoznak, nyiladoznak,
hallok indiai énekeket, bánatosat, szomorút,
tenger erdőben ülök, elűzött királyfi és pergetem az élet értelmének olvasóját:
szabadító-szabadulás.
De köd előttem, köd utánam!
Lányok körtáncában lobogok, jókedvem fáklyája szikrázik
Spanyolország!
A kasztanyett száz csengője csörög előttem, körülöttem,
ujjaid hattyúívei között leány
és téged vonlak nászra, szerelem oldott kévéje, ha éjszaka lesz sarjú ágyamon.