Tegnap volt 105 éve a  Vérvörös csütörtök. A Vérvörös csütörtökről emlékezik meg Babits Mihály Május huszonhárom Rákospalotán című versében.

 

 

Babits Mihály

 

Május huszonhárom Rákospalotán

 

Pest utcái között rohanó nép, puskalövések,
rendőr, tört üvegek, népszava forradalom.
Én egyedül tehetetlenül itt számlálom a percet
nincs hír, nincs ujság, villanyosom megakadt.
Néma falun lakom én, hol még az ebek sem ugatnak,
nem bőgnek tehenek, még a malac se visít.
Nádas eresznek alatta topázszemü tengericső csügg.
Hószinü fal, kék árny. Csend, csak a fecske csicserg.
Csak ha a villanyos átrohan itt (és mint a tehén bőg)
sejteni a város szörnyeteges közelét.
Ám most alszik a táj: egy döglött villanyos állong.
Ó bús villanyosom! bús ez a néma világ!
Bús e méla falun az üres sinekre merengni.
Ó jövevény sinek, visztek-e még ma tovább?
Visztek-e még ma odáig ahol most csörren az ablak,
hol most csorran a vér, forran a forradalom?
Hol zajgó tömegen most úr a néma Petőfi
s sarkra az Eszme kiáll isteni ríma gyanánt;
Hol tán míg irom ezt Magyarország nagy betegágyán
vér és kínok közt megszületett a Jövő.

 

 

Petőfi jelszószerű verssora – „Haza csak ott van, ahol jog is van”

– az 1912-es, hatalmas munkástüntetésen is ott volt, bizonyítva,

hogy a 48-as, liberális eszmények bármely réteg számára

érvényesek lehetnek.