Tegnapelőtt múlt 137 éve, hogy megszületett Tudor Arghezi, román költő, prózaíró, műfordító, publicista.

 

 

Tudor Arghezi

 

AZ ÁRNYÉK

Követlek az időben évezredek homályán, 
Mióta hátgerinced mancsodra görbitéd, 
Midőn a látomások közt csúszva-mászva, árván, 
Ételt s vackot keresve bolyongtál szerteszét.

 

Halk, szótalan kísérőd mozgásban, pihenésben, 
Hasonmásom, szakasztott társam, te rám szabott, 
Egymás mellett szorongtunk borzongó figyelésben, 
Lesvén bozótba járó, éhes vadállatot.

 

Odúkban, üregekben mellettem bujdokolva 
Nem tudtad, hogy a kettőnk egysége már örök, 
Két idegen fonálbúl örökre összefonva 
A gyenge levegő-szál által, mely összeköt.

 

Vagyok elválhatatlan ember-árnyad örökre, 
Azonos körvonallal rajzolt s karcolgatott 
A sistergő homokra s kopott kovakövekre, 
Akár egy körülötted járó, fekete pók.

 

Az éjnek egy darabja, mit kaptál megszületve, 
Belőled ki-bejárok hajnalban s alkonyon. 
Belőlem lépsz ki, s újra belém szállsz vissza estve, 
Embertársakra s tűnő napokra oszthatón.

 

A sors belém van írva nem látható betűkkel. 
Fejtsd meg, ha bírod, vemhes, meddő-e a tied. 
Sarkai ajtainknak forognak zajt sem ütve, 
S jelképül kibocsátva egy-egy füstfelleget.

Jékely Zoltán fordítása