Bazodi elv Creative Commons License 2017.05.22 0 0 4830

Ez a malíciózus mondat szerintem nagyon jó szimptómája annak, amit én az akadémiai történetírás egyik hatalmas problémájának tartok. Miközben R. Várkonyi Ágnes zseniális törtnész volt, tényleg egyike a legnagyobbaknak, maga is foglalkozott hadtörténeti témákkal, ez a mondat azért a klasszikus hadtörténettel szembeni némi lenézést mutat. régi-régi egyfajta szembenállás ez, Hochedlinger írt arről, hogy Ausztriában is hasonló a helyzet (ott talán még erősebben mutatkozott az akadémiai szféra erős pacifizmusa miatt, beszélgettem is erről egyszer vele, lényegében klasszikus hadtörténészént lehetetlennek találja a boldogulást). Pollmann Ferenc polemikus írása jut erről eszembe. Lényegében a hadtörténet szerepe mas em igazán tisztázott a magyar tudományos rendszerben. Akadémián elvileg a hadtudományhoz tatozik, de valójában a történeti osztályban is ugyanolyan súllyal jelen vannak a hadtörténészek. De jól mutatja ezt Gyáni "tanulmánya" is. Amellett, hogy megdöbbentő tájékozatlanságrót tett tanúbizonyságot és a posztmodern szkepszist vetíti ki a hadtörténetre is, mondatait úgy fűzi, hogy azok között erőteljesen jelen van egyfajta zsigeri elutasítás.

Márpedig a hadtörténész olyan történész, aki katonai témával foglalkozik, így nem csupán a gazdaság- és társadalomtörtésszel egyenrangú, de valójában az emberiség talán legzsigeribb tulajdonságát, az erőforrások uralásának történetét vizsgálja, így témája sokkal inkább mozgatórugója a történelemnekm mint bármi más. Aki ezt nem veszi tudomásul és nem építi bele saját gondolatkörébe, hihetetlen tévúton jár a történelem vizsgálatában.

Előzmény: Bazodi elv (4829)