Jusziko: Hiába...!

Mint hajtott, vasalt ruha oly átlagos,
a szennyest, a gyűrtet nem ismeri.
Feszesen járva ráncokra rátapos,
az édeset kóstolni nem is meri.

Örökölt vázába rózsát igazít,
keményen bánva minden tövissel,
ha ráhajol, sem látja az igazit,
hiszi, hogy keresztet csak ő visel.

A színek, a játék, a tánc... hiába!
Szabályok szerint tervezett rendje.
Minden más számára fojtó ciráda,
jóindulata szűzies kelengye.

Amikor nevet, e szabályos ívben
vértelen ajka nem mozdul semmit.
S csupán egy önműködő szerv a szív benn,
mást én sem mondhatok róla. Csak ennyit