garass Creative Commons License 2017.05.21 -2 11 62703

A betonoszlopok története valóban ez volt. Kérték, megadtuk a telepítési helyeket. Aztán a festési munka során nem voltak kinn az oszlopok, csak annak lezárása után. Úgy, hogy mi is másoktól hallottunk először arról, hogy kihelyezésre kerültek. A telepítést és a jelzés felvitelt is a Pilisi Parkerdő alvállalkozói végezték. Sajnos az követően ellenőrzésre nem került sor akkor. Az eredmény ismert.

Ugyanazzal érveltünk, mint Te, hogy a rossz helyen lévők nem teljesítették a projekt előírást. Aztán kiderült, abban csak a területekre leosztott darabszám volt rögzítve. Ezért került sor utólag a darabszám és a pozíciók felmérésére. Ennek alapján van rá esély, hogy egy részük áthelyezésre kerül. De a részletek még nem ismertek.

Az iránymutató oszlop-tábla rendszer kialakítása az ismert módon, belső információs munka eredményeként történt. Ott már alapból a koncepció is hibás volt, (például a nem a táblán lévő jelzett úton található célpontok feltüntetése). De ugyanígy hibás volt a táblacélpontok (sokszor csak POI-k) feltüntetése is. Ezek - mint utólag kiderült - a Tájértéktárból (TÉKA) kerültek az adatbázisba és a program egy adott pontból adott távolságon belüli ilyen célokat vitt fel a táblákra. (ez egy leegyszerűsített folyamatleírás, ennél persze jóval bonyolultabb volt, mert ott jött be az oszlopok, táblák száma, azokon a sorok száma, stb.) A lényeg, hogy rengeteg olyan célpont került a táblákra, ami nem az adott útról érhető el, nem is jelzett úton van, fokozottan védett objektum, nem látogatható objektum, turisztikailag nem érdekes objektum, stb.

A kihelyezés módja azonos volt a betonoszlopokéval. Alvállalkozók végezték, sokszor teljes helyismeret hiányában. A táblákat lista alapján tették fel az oszlopokra, néha más irányba, néha olvashatatlan helyzetbe, és így tovább. Ezek összesenje adta a jól ismert táblaproblémát.

A táblák tervezése, kivitelezése és kihelyezése a területi természetjárók (a helyszínek legjobb ismerői) teljes kizárásával történt. Röviden ennyi a történet.

A nagy felháborodás eredményeként az MTSZ mostani vezetése kezdte el itt is a hibafelmérést és most már konkrétabb lépésekkel (Pilisi Parkerdő, Bükk-hg.) egy jobbító munka elindítását. 

Röviden ez van most. 

Előzmény: timetable (62695)