parsifal hendrix Creative Commons License 2017.05.06 0 0 4161

a hetvenes években még voltak hatalmas, két- három bejárattal bíró korcsmák is. ilyen volt a fölcöv is. a tipikus hol udvarias, hol mogorva pincérek, kevésbé vagy nagyon piszkos, piros kockás abroszok, zóna ételek, száraz kenyerek a kosárban. nos az egyik összetolt asztalnál ültek az értelmiségiek -fizikus hallgatók, irodalmárok stb. a másiknál a kocsma- és börtöntöltelékek. ő, mint gimis az értelmiségi asztalnál kellett volna, hogy üljön, de esze ágában se volt. a másikhoz ment mindig. az volt az otthona. 

 

 

 

                             szívhangok, töréstesztek

                               birka vagyok, mert másként nem tehetek

 

 

 

16 éves korában kőműves segédmunkás volt, 18 éves korában teherautó sofőr, 2o évesen uránbányász, 28 évesen pedig szülész-nőgyógyász. feltehetőleg ő volt a világon az első nőgyógyász (ezt még rejtőjenő se írta meg), akinek a felvételije során a munkahelyi osztály vezetője első , kissé bizonytalanul és elég zavartan feltett kérdése így hangzott:"ugye már nem verekszik?". látott már tehát egy-két dolgot. nos egyszer, amikor szülőszobás volt, jött egy nagydarab, 3O kölüli nő, akit a terhespathológiáról küldtek le. már nem voltak szívhangok. egy kihordott terhesség, 4O. hét

szülés indítás. a szülőszobán akkor kb. 3-4 szülőnő volt. jártak a szívhangvizsgálatokra a madámhoz  - ez a nő nem. minek is járt volna?mint szülőszobás orvosnak, a nem megkért szüléseket neki kellett levezetnie. ezt is.

hátborzongatóan csendes has. a nő arca. arca a nőnek. jött a nyomási szak. normális szülések esetén ilyenkor vérmérséklettől és helyzettől függően irányít, drukkol, kiabál, utasít a szülést vezető orvos,a nő meg szenved a szülési szak alatt, de tudja, hogy még 3 nyomás, még kettő és máris itt a véres, magzatvizes, szaros, hugyos ordító porony. itt meg tudták, hogy csend lesz az utolsó nyomás után mindent téblábolva befonó ürgelyuknyi csend. a csend molekula részecskék mindent beborítanak.

aztán volt, amikor a kórház udvarán megálló mentőautóban vezetett szülést, aztán a terhespathológia vizsgálóasztala alatt lévő lavórból halászták ki a poronytot, aztán ott volt a cigány szülőnő, aki azt se tudta megmondani, hogy hol lakik és amikor erősödtek a fájdalmak, akkor  riadt állatként bebújt a szülőágy alá, a beteghordó partfis nyéllel verte- szúrkálta  ki onnan és amikor felment egy éjszakai szülés után ott várta az ágyában meztelenül bohóc és amikor az ügyeletvezető hajnalban rászólt az ügyeleti tivornya alatt, hogy mostmár legalább töményt ne igyál ezek csak apró töréstesztek voltak az évtizedek alatt legutoljára hatvan éves korában volt szerelmes, sírt mint az állat alouette miatt, azóta ez a törés is meggyógyúlt, beheggedt és amikor az ember a kisműtőbe van beosztva, akkor a nem megkért kaparásokat végzi -a terhesség megszakítások nagy részét. naponta 5-6. ez egy héten már szép szám. egy osztály. kikapart gyerekek osztálya 1/a, 2 b stb. az élet általános iskolája. a halál bölcsödéjébe járnak, jelük nem esenyő vagy homokosvödör, hanem egy kaparó kanál.a nagyobb terhességeknél már elég fejlett koponya van - van egy jó kis eszköz, amivel ezt a koponyát össze lehet törni, hallani ahogy recseg-ropog a koponyatörő kanál alatt a szerencsétlen koponyája.

a szülészek. nagyrésznél a rendszeres kaparás, az évtizedek alatt kicsapott élet ezernyije semmit se jelent. törésteszt. törésteszt. törésteszt.

a megkért szülésekhez a többiek ladával, opellel, volkswagennel suhantak be -ő meg gyalog, vagy bringával. mindig vitt újságot. ha volt még idő, kiteregette a lepedőnyi élet és irodalmat és azt olvasgatta a vajjudó nővérpultjánál.

szívtörők és koponyatörők.

na meg a birkák. birkák a tévék előtt, a munkahelyi nyalakodásban bárhol

túlélési érték.

Kontroll csoport- Nem én vagyok  

https://www.youtube.com/watch?v=BKyHc1RI1PQ

-amivel legutóbb lépre csalták.