Az április 23-i gernsbachi kamarakoncerten (Würtz Klára, Baráti és Várdai előadásában) lemezre is vették a Ravel-műsort, pár napra rá pedig megjelent az első kritika a Badisches Tagblattban. Aztán egy másik, de kezdem a korábbival.

.

Hellwacher Genuss mit Ravel, vagyis Figyelmet keltő élvezet Ravellel

.

Grandiózus zongora-hegedű-cselló muzsika a Stadthalléban

(Wolfgang Tzechaschel, 2017.04.25.)

.

Gernsbach Kulturális Közösségének idei harmadik koncertjét Maurice Ravel tiszteletére rendezték... a fenti zenészekkel.

Bevezetésként Várdai István ismertette a Stadthalléban felvett CD-t és a koncerten is használt két drága Stradivarit.

A műsor első száma Ravel 1920/22-ben írt hegedű-cselló szonátája volt. A mű ősbemutatója után ugyan felrótták Ravelnek, hogy ezzel a nehéz darabjával szinte tönkreteszi a szólistákat, de ezt ezen a koncerten nem lehetett érezni. Baráti és Várdai végig eleven erővel játszott, nem csak a "Trés vif, azaz nagyon elevenen" tempójelzésű második tételben.

A nyitó tétel vidámságát annak a jól ismert körülménymek a melankóliája kisérte, hogy a szerző e művét Claude Debussy emlékének ajánlotta. A második tétel scherzója szinte rabiátusan szólt, míg a harmadik (lento) tételből elmélyült belső nyugalom sugárzott.

A csellista itt sok vibrátót használt, ami a finomságokat jól érezhetően kissé sprőddé tette.

A tétel végén érezni lehetett, hogy a két művész produkciója szinte felülmúlhatatlanul sikerült.

A záró tétel utasítását (Vif avec entrain, azaz lendületesen és szórakoztatóan) mindketten a legmagasabb szinten teljesítették, és nem csupán a hangzásban, hanem a látványban is szórakoztatóak voltak a lendülettel teli váltások a pizzicatók, a vonóugratások és a glissandók között.

A második darabban Würtz Klára szólózott, erőteljesen szólaltatva meg Ravel 24 évesen írt Pavane-ját (egy infánsnő halálára), amit a szerző később, a darab nagy sikere ellenére, szinte megutált.

A Cigány (Tzigane) című koncertrapszódiát viszont magáénak érezte a szerző, bár játszhatóságában kételkedett. Baráti és Würtz előadásában a legcsekélyebb kétség sem merülhetett fel: mindketten a maguk módján játszották a virtuóz művet: Baráti hihetetlenül gazdag hangzást hozott ki Stradivarijából, Würtz Klára pedig tökéletes partnere volt. Mindkét előadó egyöntetűen művészi teljesítménye "bravó"-zásra késztette a közönséget.

Szünet után először Ravel fiatalkori és ritkán játszott, egytételes a-moll hegedű-zongora szonátája hangzott el. Baráti és Würtz kimunkált hangzásképe ragyogó volt, feszültséggel telt nyugalommal, egyúttal igen hatásos dinamizussal.

A zongoratrióban újra csatlakozott hozzájuk a koncert elején már megismert Várdai István. A triót Ravel nem sokkal az I. vh. kitörése után komponálta, így ez nem egy ábrándos, álmodozó zene, inkább egy nagy figyelmmel párosuló élvezetet igénylő alkotás. A nagyon élénk második tételben kell igazán nagyon figyelmesen együtt játszani, ahol a szólamok elkülönülő témái rakódnak egymásra. A hegedűn és a csellón folyamatosan kell váltogatni a pizzicatót és a vonóshangzást, mindezt remdkívüli tempóban. Az előadók sosem hajszolták egymást, és kivételesen hatásos, szinte mágikus harmóniában játszottak.

A kirobbanó tapsok után megismételték  a trió második tételét, amiben egyáltalán nem tűntek fáradtnak, sőt: még kiélezettebben játszottak.