Kezdem a vége alapján: miért is döntöttek zongorista és hallgatói, hogy április 29-én délelőtt a Régi Zeneakadémia kamaratermében töltenek el együtt több mint egy órát.
- Várjon Dénes, a szokások szerint, lehetőleg egy nyilvános hangversenyen mutatja be a közeli jelentős fellépésének anyagát, nevezetesen: május 7-én a New Yorki Lincoln Központ Walter Reade Színházában (férőhely: 268) fogja ugyanazt a műsort előadni:
Beethoven e-moll szonátáját (op. 90), Bartók 1. elégiáját és Liszt h-moll szonátáját.
- az érdeklődő pedig az álmatlan éjszaka után végül is e mellett a program mellett döntött, szemben a Piazza d'Hunyadi forgatagos szombati vásárával, bájos szökőkútjával és persze a messzehangzó vagy dübörgő térzenéjével és motoros aszfaltbetyárjával, amiknek hangjai a kamarateremben úgyis párhuzamosan hallhatók, fordítva viszont nem :) Azokat az utcai ablakokat le kellene már szigeteltetni!
.
A romantikán átívelő műsor lényege a kitűnő zongorista h-moll szonáta-megszólaltatása volt. Az előzmény - mintegy bemelegítésként - csak egy nagyon hangulatos (mozgalmas, érzelmes, néha elégikus, majd a befejező második tételben inkább lassú, dallamos, szinte fülbemászó), de rövid (13 perces) darab 1814-ből, ami nekem befejezetlen szonátának tűnt. Mjad a fiatalkori Bartók borongós, az érzelemhullámokon elkalandozó és fele olyan hosszú darabja, 1908 elejéről.
.
Aztán jött a romantika közepe, mint egy tornádó magja, abból is az éppen Bartók által csúcsteljesítménynek nevezett nagy szonáta, szerintem kvázi fantázia, ahogy Liszt fordítva nevezi így Dante-szonátját. A darabról sokat írtak, a nagy zongoristák mind repertoáron tartották, tartják és rengeteg felvétele ismert, első szólólemezére Várjon Dénes is felvette (ECM, 2012-ben) az éppen ebből a szonátából vett címmel (Precipitando, azaz nekieredve, tüzesen, lelkesen, lendületesen, vagy éppen szójátékosan: (f)elszabadultan :). Várjon Dénes értelmezése kiemelkedő, nem véletlenül ő a partnere Alfred Brendelnek, a kiváló Liszt-elemzőnek, aki "zenebeszédes" előadásainak illusztrátorává Dénest választotta, és persze előadásaik végén ő eljátsza a teljes művet. Pl. tavaly decemberben, Londonban, A bujaságtól az aszkétizmusig cím alatt, amit annak idején be is tettem e témába.
Egy ilyen előadásukról írta a kritikus pár éve, hogy "Várjon Dénesben megvan az erő, a szenvedély és a virtuózitás minden olyan eleme, amelyekkel ezt a varázslatos remekművet monumentálisan szólaltatja meg.
Mit lehet ehhez hozzátenni? - mint azt, hogy azóta a 49 éves világklasszis zongorista még erőteljesebb, még szenvedélyesebb és még virtuózabb lett, a produkció pedig még tökéletesebb.
Felfoghatatlan, hogy ezt a közel 30 perces és igen változatos mű, a maga több tízezer hagjával, hogyan állt össze ilyen káprázatosan ezen a délelőttön. Látni kellett a művész testbeszédét, ujjainak, kezének, karjának, lábainak hatására kiteljesedő poézisét, szívvel és lélekkel megtöltött mágikus hatását érezve. Aki ismeri a kotta hangjegyeken túli előírásait, jelekben és szavakkal, az elképzelheti az alapvetően egytételes darab nagyszerűségét, emelkedettségét, amihez ezeket kérte - többek között - a szerző: lento vagy energico assai, dolce con grazia, cantando espressivo, sőt: marcatissimo és dolcissimo, con strepito vagy éppen poco rallentando, esetleg smorzando vagy perdendosi, később sostenuto, kontra agitato, illetve ritenuto és appassionato, tehát a legváltozatosabb lelkiállapotokba lovalva az előadót, hogy megfelelően közvetítse a lobogó szerzőt, ezzel a csodálatos darabbal. Magyarul is érezhető szinte az összes, a lelkesen vagy élénken énekelve előírás, a lehető leggyorsabbra való utalás és a nagyon tüzesen kitétel. Csupa élet, a romantika minden ismérvével, tobzódva a hangokban és összefüggéseikben.
Mindez olyannyira összeállt Várjon Dénes játékában, hogy kiemelkedő előadást produkált, pedig ismert számos nagy előd vagy kortárs értelmezése erről a gigászi műről. Az említett lemezhez is hasonlókat fűzütt a recenzens: mélyen átérzett bensőségesség és tüzes drámaiság, egészen új megközelítéssel!
Nem érdemes Faustot emlegetni, bár most eszembe jutott az ugyanott nemrég tartott lemezbemutató a Faust szimfónia Tausig féle zongoraátiratáról, amelyben Lajkó István aratott nagy sikert ugyanazon a kiváló minőségű zongorán.
Az ilyen előadásokat hallani kell, beszélni róluk csak így lehet, töredékesen!
.
A ráadás aztán lecsillapító volt a római Villa d'Este szökőkútjait megidézve, majd a fent említett Álmatlanul! című rövid noktürn, egy kedves Liszt-tanítvány, Antonia Raab = Rába (1846-1902), elveszett versére. A hölgyhöz kapcsolódva megidézem az Alsó-Ausztriai Retz múzeumának Liszt-zongoráját. A zongoramű eredeti kézirata csak 5 éve került elő véletlenül.
.
Néhány szép felvétel a ráadásokkal, amíg majd Várjon Dénessel tudok felvételt közreadni a fentiekkel. Akár a legközelebbiről, akár az egy héttel későbbi, a svájci Ernenben tartandó koncertről, ahol a fenti Beethoven-szonáta mellett a szökőkutas Liszt-darab is műsoron lesz, vagy a szeptember 7-i franciaországi hangversenyről, ahol - Toulouse-ban - megint a garndiózus h-moll szonátában gyönyörködhetnek a hallgatók.
https://www.youtube.com/watch?v=CWN18ZoqzGs
vagy ez, a lecsillapodott zsenitől, a zeneakadémiai tanárelőddel: https://www.youtube.com/watch?v=7gcogF7Xz1k
.
.
De hogy legyen zenénk Várjon Dénessel is, beemelem egy hét és fél évvel ezelőtti Liszt-interpretációját - és éppen New Yorkból. A tubusban persze sok más is van, a Spotify-on pedig rengeteg tőle, sajnos a Precipitando nincs köztük.
Hogy lássuk: már akkor is és azóta is, egyre jobban, tökéletesen!
https://www.youtube.com/watch?v=qvSoy9GJ_gE
