Ma este Berlinben lesz egy kamaraest, amelyen Várdai Pisti is fellép, de most a nélküle elhangzó hét Liszt-dal közül az egyikről lesznek szavak. A koncertről az ő témájában bővebben írtam, ide pedig csak a verssel kapcsolatos régi és újabb találataimat írom be.
.
A Lenau-versre írt A három cigányt már többször megidéztem:
.
"2016. március végén egy reggel beszámoltam egy dal- és áriaestről, ahol Nikolaus Lenau Liszt Ferenc által megzenésített versét is hallottam a kitűnő Kovács Ágnes mezzoszoprántól. Bizonyára beírtam már ide a verset, de most megismétlem, több fordításban is."
Most pontosítva, kiegészítve..., főleg azért, mert a korábbi festmény délelőtt nem jött át...
.
.
.
Die drei Zigeuner
Drei Zigeuner fand ich einmal
Liegen an einer Weide,
Als mein Fuhrwerk mit müder Qual
Schlich durch sandige Heide.
Hielt der eine für sich allein
In den Händen die Fiedel,
Spielte, umglüht vom Abendschein,
Sich ein feuriges Liedel.
Hielt der zweite die Pfeif im Mund,
Blickte nach seinem Rauche,
Froh, als ob er vom Erdenrund
Nichts zum Glücke mehr brauche.
Und der dritte behaglich schlief,
Und sein Zimbal am Baum hing,
Über die Saiten der Windhauch lief,
Über sein Herz ein Traum ging.
An den Kleidern trugen die drei
Löcher und bunte Flicken,
Aber sie boten trotzig frei
Spott den Erdengeschicken.
Dreifach haben sie mir gezeigt,
Wenn das Leben uns nachtet,
Wie mans verraucht, verschläft, vergeigt
Und es dreimal verachtet.
Nach den Zigeunern lang noch schaun
Mußt ich im Weiterfahren,
Nach den Gesichtern dunkelbraun,
Den schwarzlockigen Haaren.
/Nikolaus Lenau/
.
.
. Három cigány
.
Láttam egyszer három cigányt,
hevertek a fűben,
míg kocsimmal toronyiránt
a pusztát kerültem.
.
Egyik – nyilván önmagának –
hegedűjén játszott,
s rőt hajára esti árnyak
fontak rózsaláncot.
.
Másik fújta a kék füstöt
s úgy bámult utána,
mintha szétfoszló ezüstöt
kojtolna pipája.
.
Aludt vígan a harmadik
a cimbalma mellett,
arcán hintált a zöld csalit
s szívén álom lengett.
.
Ruhájukon száma se volt
a sok foltnak s rojtnak,
ám körülök egy se hajolt
semmi földi sorsnak.
.
A jó példa itten tünik ki:
a lét búja helyett
álmodni kell s hegedülni
víg pipaszó mellett.
.
Ment a kocsim, porzott az út,
s én csak néztem rájuk,
megbámultam göndör hajuk
s éberszín orcájuk.
.
/Sinka István, 1932/
.
.
.
Három cigány
Három cigányt láttam egyszer
öreg fűzfa alatt,
míg kocsim a poros úton
üggyel-bajjal haladt.
Egyik hegedült magában,
körötte a puszta,
a pirosló esthajnalban
húzta, egyre húzta.
Másik, pipával agyarán,
bámulta a füstöt,
nem is lehet ilyen boldog
se király, se püspök.
A harmadik lágyan aludt,
a cimbalma kint állt,
cimbalmán a szél futkosott,
szívén álom hintált.
Cifra-foltos rossz ruhája
volt itt mindahánynak,
de ők jajnak, földi bajnak
mégis fittyet hánynak.
Tőlük tudom, hogy az élet
bús torát, hogy üljük:
elfüstöljük, elalusszuk
és elhegedüljük.
Ment a kocsim, de sokáig
tekintgettem rájuk,
nézegettem sötét hajuk,
füstfogta orcájuk.
/Kosztolányi Dezső/
.
.
Három cigány
Fűzfa tövében három cigányt
láttam egy alkalommal,
míg a buckás puszta porát
szántottam fogatommal.
.
Egyikük hegedülgetett,
épp csak úgy önmagának,
alkonypírral feje felett
húzott egy csapodár dalt.
.
Cimborája pipázgatott,
nézve a könnyű füstöt,
mint aki mindent megkapott,
s már nem áhit új üdvöt.
.
Csendben aludt a harmadik,
cimbalmát felakasztva,
szívét szelíd álom, húrjait
kóbor szél simogatta.
.
Gúnyájuk végig csupa lyuk,
és csupa tarka folt volt:
gőggel hívta ki hős dacuk
mégis a földi sorsot.
.
Hogyha napunk vak éjbe vész,
megmutatta e hármas,
rá háromszori megvetés,
dal, füst, álom a válasz.
.
Hosszan néztem hátrafele,
míg el nem tűnt alakjuk,
néztem göndör, éjfekete
fürtjük s füstszinű arcuk.
.
/Hárs Ernő fordítása/
.
.
.
A három cigány
.
Egyszer három cigányt láttam
Egy fűzfához dőlve,
Míg szekerem a pusztában
Kínnal ment előre.
.
Bíborpiros esti fényben
Hegedűjét tartva
Állt az egyik s jókedvében
Rágyújtott egy dalra.
.
Másik kedvvel nézdegélte
Pipájának füstjét,
Mintha rózsa volna élte,
Mely nem terem tüskét.
.
Harmadikuk a fa alatt
Aludt heverészve;
Cimbalmának húrja szakadt,
Lágy szellő rezgette.
.
Cafatokban állt ruhájuk,
Rongyosak, kopottak,
De jó kedvük, szabadságuk
Fittyet hányt a sorsnak.
.
Megmutatták, hogy miként kell,
Ha rosszul megy dolgunk,
Hegedülnünk megvetéssel,
Füstölnünk, aludnunk.
.
Lomha, szürke esthomálynál
Visszanéztem rájuk;
Szinte most is előttem áll
Fekete orcájuk...
.
/Dsida Jenő fordítása/
.
.
A verset korábban más is lefordította, Az Ország Tükre című Budapesti Képes Hetilapban jelent meg az alábbi (1865. augusztus 3-án).
.
.
A három czigány
.
Három czigányt láttam egykor
Heverni egy fűz alatt:
Míg szekerem a homokos
Pusztán lassan áthaladt.
.
Az egyik csak ugy magának
Hegedűlt elmerűlve
Tüzes nótát; s az esti fény
Arczát betündökölte.
.
A másik pipál, s boldogan,
S néz a füst-föllegekbe:
Mintha neki a világon
Más már nem is kellene.
.
Békén aludt a harmadik,
A fán függött czimbalma;
Szívén álom járt, - a hurjain
Szeleknek langy fuvalma.
.
S bár ruhája mindháromnak
Rongyos volt és folton-folt,
Földi sorssal, fittyet-hányva
Mind a három megdaczolt.
.
Megmutatták ők énnekem
Ekkép háromszorosan:
Ha életünk sötétedik,
Napnak fénye oda van -
.
Hogy' kell akkor az életet
Szépen elfüstölgetni,
Elaludni, hegedülni -
S háromszorta megvetni;
.
- S oly sokáig néztem volt még
Vissza a czigányokra:
Sötét-barna arczaikra,
Sötét-fürtű hajukra . . .
.
/Thaly Kálmán/
Liszt Ferenc átköltése 1860-ból való. Az előadók kiválóak! A videó alatt angol fordítással...
A videó után Elisabeth Kulmannal az Erlkönig jön be, érdemes azt is meghallgatni!
És az átköltés lefordítása hegedűre és zongorára (1864-ben), valószínűleg Reményi Edének ajánlva, akinek hegedűversenyt is kezdett írni 1860-ban, de azt nem fejezte be.
A vers megzenésítése nyolc további szerzőtől is ismert, köztük a telejesen elfelejtett, 1825 és 1898 között élet Szécsényi Imre grófé 1892-ből.
.
.
Pongrácz Ferenc korábbi, 1836. évi olajképe (43 x 34 cm) a Magyar Nemzeti Galériában van, de több más hasonló is készült (rézkarc stb.). Más nyomatokon a megverselt szekér is látszik, pl. az említett Thaly Kálmán-féle fordítás illusztrációjaként.
.
.
