Komolytalanokról én is mesélhetnék; írtam is egy könyvet erről, amit - ha összejönne - szeretnék meg is jelentetni. Hosszú-hosszú éveken keresztül - akkor még fiatal voltam - kerestem társat, közvetett módon, hirdetéseken, irodákon keresztül. Akkor még nem volt mobil, internet meg végképp nem, így papír alapú leveleket kellett küldözgetni. Megszámolhatatlan számú levelet írtam, de százból jó, ha egyre jött válasz! Azokban sem volt sok köszönet. Később, amikor már volt mobil, se lett jobb a helyzet! A telefonokat nem vették fel, foglaltak voltak, a randikra nem jöttek el. Később az internet se jelentett megoldást, mert az elektronikus levelekre ugyanúgy nem szokás válaszolni. És ezek természetesen nem SM, hanem hagyományos, "vanília" kapcsolatok lettek volna. Összegzésként elmondhatom, hogy több évtized ment el az életemből erre, megszámolhatatlanul sok pénz és energia. Pedig állítólag nem úgy nézek ki, mint a yeti, dolgozom, könyveket írok, nem iszom. De már beleuntam és beleöregedtem a kudarcokba és már nem is keresek senkit. Nem panaszkodni akartam, csak a komolytalanság témakörére kívántak reflektálni! Az SM iránti érdeklődés csak pár éve jött, netes videók hatására, bár valószínűleg ott "lappangott" a mélyben. Szóval, vannak ilyen sztorik is!