Április 13-án múlt 87 éve, hogy elhunyt  Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij, szovjet-orosz költő.

 

 

Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij

 

ANYÁM ÉS A NÉMET FEGYVERREL MEGÖLT ESTE

 

Sötét utcákon síró, megfehérült anyák,
- mint a brokát, melyet koporsóra terítettek -
leomoltak;
és sikolyuk tépte a diadalt üvöltözők agyát.
"Oh újságok... hunyjátok, hunyjátok be szemeiteket!"

Levél.

Anyám, hangosabban.
Füst.
Füst.
Füstfelhők özöne.
Mit motyog, anyám? Jaj, mit hall?
Nem látja -
a levegő körül ki van kövezve
gránátok alatt dübörgő gránittal?!
Anyá-á-ám!
Az Este most sebesült meg,
dől a vére, most viszik be.
Állta sokáig a vihart,
vad legény volt,
mokány-gyerek,
egyszerre -
izmos vállai legörbültek,
felzokogott Varsó alatt
és elesett.
Kék kendőcskékben a csillagok
úgy vinnyogtak remegve:
"Meghalt, jaj,
a kedves,
egyetlenünk!"
S az újhold fájdalmasan bandzsított
a tölténytartóra görcsölt holt kezekre.
Körégyűltek, nézték az apró litván falvak:
- az ajka... mint egy csonkra forrt csók...
aranyszemű templomok gyöngy könnyeket hullajtva...
...nézték az utca-ujjait tördelő Kovnót.
S ekkor kiáltott egyet
a lábatlan,
a kezetlen
Este:
"Ihaj!
Nincs itt baj, semmi! -
Hisz
- sarkantyúmat egy tüzes mazurkára pengetve,
ki tudnám még rőt bajszomat pederni!"

Csengetnek.

Anyám, mi az,
mi lelte magát?
Sápadt, fehér, mint a koporsóra terített
brokát.

"Igen! Őróla szól a távirat:
...kiszenvedett.
Oh újságok...
hunyjátok, hunyjátok be szemeiteket!"

Tamkó Sirató Károly fordítása

 

 

Majakovszkij