vau1111 Creative Commons License 2017.04.16 0 0 31538

Gárdony a tippemnek megfelelően szlalomos lett. Állítólag reggel, amikorra nem igértek semmit, jól fújt. Kb. déltől lehettem lennt, hát annyira nem volt túl jó. Mivel többen mondták, hogy csütörtöknél sokkal rosszabb, és hogy ne is rakjak 5.3-at, maradt a szlalom. Arra is összevissza fújt, néha egész jól, néha meg sehogy. Jellemző, hogy egyszer az irány szerint nyugat felé haladva a túlpart felé ment a cucc, majd a nádas takarásából kiérve azonnal letolt a szél a nádtetős betonpartos rettenethez, ahol a karmesterhullámok közül alig tudtam elstartolni. Két fordulóval később, amikorra szépen feljutottam a nád fölé, hirtelen úgy elállt a szél, hogy 10 percig fürödtem. Szerencsére melegem volt.

 

Azért volt a vizen 5.6, 4.8 és 4.5 m2 is, persze a csökkenő méretekkel arányosan kevesebb siklással, és 4.5-el ugrani sem lehetett.

 

Késő délután kipróbáltam GerPeti 117 literes Isonic wide-ját. Miután félelmemet legyőzve be tudtam lépni a hátsó papucsba is, fantasztikus érzés kinnt állni a deszka szélén, a cucc felemel, mintha katamaránon lennék, és repül. Nagyon köszönöm a lehetőséget!

Előzmény: Capacsali (31537)