SNP: Zboró-Felsővízköz (Zborov-Svidník), 2/5 nap

 

Borús reggelre ébredtem a bártfai Andráscika kollégium 206-os szobájában. Mivel bőven korábban ébredtem mint kellett volna, így bőven volt időm reggelizni, összekészülni és kisétálni a vasútállomás szomszédságában lévő buszállomáshoz, ahonnan 8:05-kor indult a buszom Zboró felé. Ezúttal már nem mentem be a faluba, a vár alatt lévő megállónál szálltam le, néhány perc után el is értem a tegnap már látott smerovnik-ot, mely a várhoz vezető sárga jelzés kiindulópontját jelentette. Sétálos kolléga javaslatára nem a falun mentem keresztül (ami egyben a hivatalos útvonal), mely a kisebbség mélyebb bugyrait érinti (értsd: putris gettó), ahol ő előtte már elhaladt és nem ajánlotta. Ehelyett, ezt elkerülve az útról felmentem a várhoz, így egy plusz látványosság került bele az útvonalba és onnan a piros L jelzésen tértem ismét túraútvonalra rá. Az úton átkelve a falu legszélén vezetett a sárga jelzés, ami egy hídon patakot keresztezett. Ezután egy kisebb rét, majd rövid, de annál meredekebb emelkedő következett. Feljebb érve követtem a meredeken emelkedő utat, már a közepén jöttem rá, hogy nem a sárga jelzés, hanem közvetlenül a vár felé tartó jelzetlen út, amelyet Sétálós is követett tavaly nyáron. Így hamar felértem a várhoz, melynek megleptek a méretei, és a magyar példákhoz hasonlóan restaurálás alatt is áll. Egy részét megkerülve értem el a várkaput, a táskámat ledobva mentem fel körbenézni. Hangulatos volt a részben ép, részben romos vár a párás idő viszont nem kedvezett a kilátásnak, azonban az alattam fekvő Zborót (a gettó innen látható volt és egyáltalán nem bántam meg a kihagyását) és az előző nap fő próbatételét a Stecnická Magurát (magyarul Esztebneki Magura) jól lehetett látni.

 

1. Zborói vár kapuja

2. kilátás Zboró felé

3. Vitányvár hangulat

4. távolban a Magura

 

Nagyjából fél órát töltöttem a várban és a környékén, majd visszatértem a várkapuhoz (smerovnik) és innentől már a piros L jelzésen haladtam. Lejjebb, kiérve az erdőből, a mezőn volt némi útkeresési anomália, de ezt sikerült kiküszöbölni, így a nyílt részt néhány vizenyős füves terület és hófoltok között elhagytam. Ismét az erdőben találtam magamat és nemsokára el is értem a piros jelet (Sedlo pod Hradskym nevű smerovnik). Nemsokára egy kisebb susnyásabb rész következett, majd újra mezőkön találtam magamat és el is értem egy kis falucskát mely Andrejová (Endrevágása) névre hallgatott. A piros éppen csak érinti a falut, így pár lépés után már a falu vége táblánál is voltam. Érdekességképpen már itt is van cirill betűs (ruszin kisebbségek miatt) településnév tábla a normál karakteres alatt. A kanyargós aszfaltos úton mentem nagyjából egy km-t, érintve egy forrást. A Lipníky nevű smerovnik-nál a jelek élesen jobbra térítettek le az aszfaltos útról egy jókora kaptatón. Megkezdődött a túra legkevésbé érdekes, de annál inkább nehezítésekkel tűzdelt szakasza. Az emelkedő hol szelídebben, hol durvábban de kitartott egy darabig az elhanyagolt úton (fakidőlések, jelzésgondok). Közben az eső is rákezdett és jelzéssel is akadtak bőven problémák az elkövetkező kilométereken. Az út a Kohútov nevű domb oldalában haladt, a nyíltabb részen egy elképesztően saras úton (innen visszanézve még látszott a Magura). Felérve a gerinc magasságára az út is jól elkavarodott, két különböző párhuzamos úton sikerült megtalálnom az egyik és a másik jelet…egy témában kevésbé jártas illető itt elszórakozhatott volna egy darabig, de nekem a térképet nézve sikerült leküzdenem a kérdést. A út innentől egy gerinc-féleségén haladt egy darabig, hol a ténylegesen legmagasabb pont környékén, hol pedig kisebb magaslatok alatt.

 

5. Endrevágása vége, cirill betűs táblával

6. kilátás jobb kéz felé az elhanagyolt útról

7. visszafelé nézve a saras útról a Magura felé

8. tarvágás

 

Kisebb hófoltok között vezetett az utam, egy háromtagú futó társasággal is találkoztam, ők Felsővízközből indultak reggel és velem ellenkező irányban haladtak a piroson. Mondtam nekik, hogy nem valami jó a jelzettség, ők viszont megnyugtattak, hogy innentől már jobb lesz. Jó utat kívántunk egymásnak és elköszöntünk. Mivel Sétálós kolléga mondta, hogy a Spáleny vrch smerovnik-ja (opís text igazolópont) kicsit később van mint maga a csúcs, így nem is ért váratlanul ez a tény.  Innentől pár jelentős esésű lejtő következett, melyeket örültem, hogy nem szemből kellett megmásznom. Közben találkoztam pár fából készült és fára felszögelt útirány jelző deszkával, még akadt belőlük a környéken egy pár darab. Ezek után a Kohútov (ismét, úgy látszik menő ez a szó errefelé, ha dombokat kell elnevezni) 520 méteres magaslatának smerovnik-ja következett, majd tovább lejtett az út a következő falu, Kurimka felé. Az erdő szélén két cross motoros jött szembe, majd pár lépés után kiléptem az erdőről a mezőre (kilátás is volt a környékre) és egy hullámvölgy után értem el a Dlhá hora adótornyát. Itt megálltam egy kis kajaszünetre és pihenőre, majd tovább mentem beiktatva egy pár lépéses kitérőt egy szépen kivitelezett vadászleshez. A lesről már látható volt a következő kihívás, a Makovica 655 méteres dombja, ami Kurimka után következett. Visszatért az ösvény az erdőbe és egy-két nyaktörő lejtő után már le is értem a dombcsoport utolsó tagjáról, az adótornyos Dlhá hora-ról és pár perc után meg is láttam Kurimka (Kiskurima) házait. Első benyomásom a faluról az volt hogy aligha fog mozgalmi plakátokon szerepelni, de házai nagyrészt kulturáltak és rendezettek voltak, tipikusan falusias hangulat uralkodott közöttük. Átkeltem a Kurimka patak hídján, a patakban kacsák fürödtek, a fotózásom kapcsán sem zavartatták magukat.

 

9. hófoltok Spáleny vrch előtt

10. útirány jelző deszkatábla

11. kilátás részlete Dlhá hora előtt jobbra, dél felé

12. Dlhá hora az adótoronnyal

13. szemben a Makovica, Kurimka előtt

14. "kiskacsa fürdik"

 

Kiérve a főutcára (smerovnik) az út jobbra fordult, de én balra tértem, hogy pecsétet szerezzek a füzetembe. Elhaladtam a buszmegállónál, mondanom sem kell, hogy itt nincsen se sűrű, se ütemes menetrend, főleg nem vasárnap délután. Sajnos a pecsétszerzési akcióm kudarcba fulladt mert se a helyi kocsma, se a bolt, se a polgármesteri hivatal nem volt nyitva. Úgy nézett ki, hogy Dobrá Voda után ez a hely is csatlakozni fog azok közé ahol nem sikerült pecsételnem. Azonban a végén minden másképpen alakult. Visszamentem a smerovnik-hoz csináltam igazoló képeket és folytattam az utamat a piroson. Emelkedős úton vezet ki a piros a faluból, azonban az utolsó utcán balra egy mezőgazdasági gépekkel foglalkozó plakátot vettem észre majd mögötte egy nyitott udvart, gondoltam bepróbálkozok. Becsöngettem és az ajtót nyitó hölgynek kézzel-lábbal és minimális szlovák tudásommal előadtam a problémámat. Neki nem volt pecsétje, de telefonált és mondta hogy pár perc múlva eljön egy úr értem kocsival és ad pecsétet. Hát ezen jócskán meglepődtem, hogy ilyen rendesek velem. Úgy is volt ahogyan mondta, mire kikísért vissza az utcára már meg is állt egy idősebb úr a kocsijával. Beszálltam mellé és elvitt vissza a polgármesteri hivatalhoz. Megvártam még bemegy a pecsétért botjára támaszkodva, miután visszatért nyomott egyet a füzetem lapjára és visszavitt oda ahonnan kitértem a főútról a hölgy háza felé. Szépen megköszöntem neki a segítségét, és elcsodálkoztam rajta, hogy milyen rendesek még így az idegenekkel, főleg, hogy az az idegen még magyar is. Sétálóssal utólag beszéltük, hogy az úr valószínűleg a polgármester vagy más magasabb tisztséget betöltő hivatalnok, ugyanis őt pedig decemberben vendégelte meg miután látta, hogy elesett a jégen és kisebb sérülést szerzett. Visszatérve az útra hamar elhagytam a falut, az emelkedő kitartott még egy darabig, visszanézve szép kilátásban gyönyörködhettem a falu és a környező dombok irányába, szemben velem pedig a Makovica állt, melyet hátulról megkerülve keresett fel a túra. Az aszfaltról balra ágaztak ki a jelek (kis táblák segítették a letérést) és egy nagyjából 2 kilométeres út következett a soron következő Lazová lúka-ig. Elérve ezt a pontot innen még volt kilátás délnyugati irányba és a távolban még látható volt a Magura tornya.

 

15. Sétálóshoz hasonlóan én is jó szívvel hagytam el a falut

16. visszanézve Kurimkára és a dombokra ahol az elmúlt órákat töltöttem

17. az előző téma Lazová lúká-ról megismételve, jobbra hátul a Magurával

 

Az út jobbra fordult majd megkezdődött a kaptató a Makovicára. Nem volt vészes az emelkedő, azonban egyszer sikerült elhagyni a jeleket, de aztán újra rájuk találtam és újra megjelentek a hófoltok. Felérve a gerincre (smerovnik) tettem egy kis kitérőt a közeli réten fekvő pihenőhelyhez, mely fedett és fedetlen helyen lévő padokból, sütögető helyből, Szent Flórián emlékműből és egy bivakházból állt. A kis házban megtaláltam a csúcskönyvet, írtam is bele, még láttam Sétálós decemberi bejegyzését is, kommenteltem is rá, lehet a túratársam is hivatkozik majd rám amikor erre jár, vicces lenne ilyen formában egymásra utalgatni itt. Visszatértem a pirosra, eleinte nagyobb összefüggő havas részén kellett magam átverekednem, később szerencsére elfogyott a lábam alól a fehér csapadék. A következő említésre méltó pont a Cierna hora volt, az addig terjedő részt nem részletezném túl, események nélkül telt, néha egy-egy jelzéskeresés törte meg a „csendet”. A Cierna hora 667 méteres magaslata előtt is jutott  a hóból, ezzel lassítva a haladást. Felérve a tetőpontra mely egyben a Nájvyssie Vrholy Slovenskych Pohorí (Szlovákia legmagasabb hegyei) nevű érintőpontos túramozgalom felkeresendő pontja is, egy elég szimpatikus kép fogadott: balra kilátó, jobbra bivakház, mögötte fedett pihenő. Először a Kőris-hegyi stílusú kilátót és kilátást vettem szemügyre, szép kilátás nyílt a környékre a felhős, borult idő ellenére. Lemászva a kilátóból néztem meg közelebbről a bivakházat, mivel a kéménye füstölt így feltételeztem van valaki odabent. De miután benyitottam láttam, hogy nincs bent senki, ennek ellenére a kis kandallóban volt parázs (valószínűleg nem rég mentek el előttem), pecsét is volt, így el is követettem pecsételést (hivatalosan opís text lenne), a falra akasztva pedig ott volt a teljes SNP távolság és szint adatainak táblázata.  A falat kereszt mellett állatok, táj és az építés fotói díszítették. Nagyon tetszett, hogy egy ilyen fedett és fűthető hely a turisták és túrázok rendelkezésére áll éjjel-nappal ingyen és korlátozás nélkül, ilyesmire nem sok magyar példát tudok felhozni. Bóklásztam egyet a ház körül tűzifa után, mivel én is hozzá akartam járulni a fűtöttséghez. Kevés eredménnyel jártam, de azt a keveset is rátettem a parázsra és ezek után tovább is indultam. 

 

18. Makovica rétje a Szent Flórián emlékművel

19. Makovica-Cierna hora között fenyves szélén, a Makovické sedlo smerovnik-nál

20.-24. Cierna hora, kilátás részlete és a bivakház belülről

 

A hófoltokból még jutott néhány az elnyújtott lejtőre, de ezek már nem voltak különösebben zavaróak, közben már erősen szürkülni kezdett, kereken 18 órára értem az Ostry vrch kilátópontjára. Déli irányban volt kilátás, nem bántam volna ha kicsivel előbb érek oda több fényben. Az út innen élesen balra tért, majd némi kacskaringózás után egy Hora nevű pontot érintve közeledett a túra aznapi végállomását jelentő Felsővízköz városa felé. Közben teljesen besötétedett. Hasonló kép fogadott mint az előző napon Bártfa előtt: előttem volt a kivilágított város, azonban ezúttal nem előttem terült el, hanem tőlem balra. Az ösvényből az jelek rátértek egy aszfaltos útra (újabb letérést segítő táblákkal mint Kurimkánál) és ezen értem be a városba. A jelek a főútra tértek, én jobbra pár lépést tettem és lefotóztam a település tábláját, ez olyan hagyomány nálam, amikor csak van rá mód. Nem sokkal később sikerült megörökítenem a smerovnik-ot, konstatáltam, hogy innen a Duklai hágóig már csak 6 óra 5 perc a szintidő, ez fontos adat volt a másnapi túra tervezéséhez. Pár lépés után főutak találkozásában lévő körforgalom következett (innen már csak 18 km közúton Felsőkomárnok, ahol a lengyel határ van, másnap errefelé mentem), itt hagytam el a pirost és indultam el a szálláshelyemet jelentő Rubin Hotel felé.

 

25. kilátás dél felé Osrty vrch-nél

26. Felsővízköz smerovnik-ja

 

Hangulatos sétálóutcán értem el az épületet, a portás láthatóan csak rám várt (tőle kaptam igazoló pecsétet). Itt közölte velem, hogy 20 eurót fogok fizetni 17 helyett…rákérdeztem a miértre, erre egy falon lévő táblázatot mutatott amiből az derült ki, hogy több éjszakára 17, egyre meg 20. Nem haltam bele a 3 euró különbözetbe, de a korrektség azt kívánta volna, hogy ha már a honlapon nem is, de legalább email-ben közöljék azt a tényt. De legalább wifi volt. Felkísért a szobámba, a sötét folyosókból ítélve vagy én voltam az egyetlen vendég, vagy ha volt is más akkor erősen elbújt. Belépve a szobába, balra kis fürdőszoba nyílott, egyenesen pedig egy 3 ággyal rendelkező elég kis méretű szoba fogadott. A portás magamra hagyott, én megkezdtem a kipakolást. A radiátorra rátettem a kezem és meglepően hidegnek találtam, ami a bakancsom szárítása szempontjából nem volt üdvös. Feltekertem a szabályzót és folytattam a kipakolást. Kis idő múlva ellenőriztem, de a radiátor hőmérséklete mit sem változott. Ezt nem hagytam szó nélkül, lementem a portáshoz és közöltem a tényt, erre ő egy elektromos hősugárzót adott át. Mondom magamban nekem jó így is, de azt egy cseppet cikinek találtam, hogy 20 euróért nincs fűtés és ezzel kell bohóckodni, de mondom egy éjszakát kibírok így. Akkor még nem sejtettem hogy ennél is van lejjebb: vacsora után gondoltam megfürdök jó meleg vízben a zuhanyzóban, azonban ez sem sikerült, mert a zuhanyrózsa és a gégecső csatlakozásánál folyt kifelé a víz amikor a magasba emeltem. Éppen csak minimálisan sikerült megmosnom magamat, a hajmosásról le is mondtam. Erre azért már rendesen dühös lettem, mert mondanom sem kell nem ezt vártam a (megemelt) pénzemért. Később még a hősugárzó is meghibásodott, de szerencsére a bakancsom használható mértékben megszáradt reggelre. A tervezett időn bőven túl, 22 óra után tudtam csak elaludni.