Képes Géza

 

 

SZEPTEMBER

 

Úgy érzem néha: arcod arcomat súrolja,

gyöngéden, mint a Dél első lehellete,

mely hogyha átsuhan az erdőkön dúdolva,

kinyíl a száraz ágak kandi rügyszeme.

S olykor mintha szemem vizébe csüngene

homlokod érett aranybarna lombja

s míg vágy hullám zúg reám, szorongva

lesem: nem akad-é el vérem üteme.

 

Vagy ha dobolni kezd az őszi ég esője,

gyöngyszürke szálakkal az ablakon beszőve,

úgy sejtem hirtelen: szobámon áthalad

gondolatod, sugárzó, röpke gondolat,

melyben úgy érkezel hozzám, miként a kósza

szellő szagában hull elénk egy messzi rózsa.

 

 

Új évszázad elé, 1987 [186.]