Eaglet Creative Commons License 2017.03.28 0 0 6389

   2017. március 28. – Kedd

   A húsvéti  ünnepekre Jézus  fölment  Jeruzsálembe. Volt  Jeruzsálemben  az
   úgynevezett  Juh-kapu  mellett  egy  fürdő,  amelyet  héberül  Beteszdának
   neveztek. Öt oszlopcsarnoka  volt, ahol  nagyon sok  beteg feküdt:  vakok,
   sánták és  bénák. Volt  ott egy  harmincnyolc éve  beteg ember  is.  Jézus
   látta,  ahogy   ott  feküdt,   és  megtudta,   hogy  már   régóta   beteg.
   Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram!  Nincs
   emberem, aki  levinne  a fürdőbe,  amikor  mozgásba  jön a  víz.  Mire  én
   odaérek, már más lép be előttem.”  Jézus erre azt mondta neki: „Kelj  föl,
   vedd ágyadat, és járj!” Az  ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát,  és
   járni kezdett.  Aznap  éppen szombat  volt.  A zsidók  ezért  rászóltak  a
   meggyógyított emberre:  „Szombat van;  nem szabad  az ágyadat  vinned.”  Ő
   azonban így válaszolt  nekik: „Aki meggyógyított,  azt mondta nekem:  Vedd
   ágyadat, és járj!” Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta
   neked, hogy vedd ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta,
   hogy ki volt az. Jézus ugyanis  továbbment, amikor tömeg verődött össze  a
   helyszínen.  Később  Jézus  a   templomban  találkozott  a   meggyógyított
   emberrel, és  ezt  mondta  neki:  „Látod,  most  meggyógyultál.  Többé  ne
   vétkezzél, hogy  valami  nagyobb bajod  ne  essék!” Az  ember  elment,  és
   elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A  zsidók
   üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
   Jn 5,1-16

   Elmélkedés:

   Nincs emberem  –  mondja Jézusnak  a  béna.  Az „irgalom  házában”  (ez  a
   jelentése a Beteszda szónak) nincs ember,  aki irgalmas lenne hozzá. És  a
   nyomorék  ember  szavaiban  érezzük   az  elkeseredettséget,  mert   immár
   évtizedek óta senki  sincs segítségére. Láthatott  már itt  gyógyulásokat,
   amelyek másokkal történtek.  Ő mindennap itt  van és vár.  Miért nem  adja
   fel, mire vár? Mit remél azok után, hogy harmincnyolc éve nem történt vele
   semmi? A béna  ember a  csodára vár,  hogy valaki  segítsen rajta,  amikor
   végre megmozdul a víz. Jézus megtehetné, hogy éppen akkor mozgásba hozza a
   vizet és levihetné a beteget, de  ő másként tesz csodát: mozgásba hozza  a
   beteg szívét, felindítja benne az igazi gyógyulás vágyát, lelkét  mozdítja
   meg a bűntelen élet felé.
   Az isteni  nagylelkűség ezen  megmutatkozása után  az emberi  kicsinyesség
   megnyilvánulása következik. A farizeusok és írástudók nehezményezik,  hogy
   az immár meggyógyult ember viszi  saját ágyát, azaz tulajdonképpen  munkát
   végez,  ezt  pedig  tilos  szombaton,  a  nyugalom  napján.  Amikor  pedig
   megtudják, hogy  az ember  azért  cipeli az  ágyát hazafelé,  mert  valaki
   meggyógyította őt, akkor meg akarják tudni, hogy ki végezte a  gyógyítást,
   mert véleményük szerint  ő is munkát  végzett, ő is  megszegte a  szombati
   nyugalomra vonatkozó  törvényeket.  Tudok-e kitartóan  imádkozni?  Tudok-e
   türelmesen várni Isten segítségére?
   © Horváth István Sándor
    
    

   Imádság:

   Mennyei  Atyám,  hozzád  jövök;  amikor  hív  szavad,  befogadom  lelkembe
   szavadat és  igazságodat, magamba  foglalom  mint ajándékodat.  És  kérlek
   téged, Istennek  tűzzel  lángoló  szeretete,  amelyet  Jézus  Krisztus  új
   szövetsége ajándékozott nekünk, gyújtsd lángra  ezzel a szeretettel az  én
   szegény lelkemet  is,  hogy új  életet  nyerjen, új  akaratra  kapjon,  és
   megmeneküljön a haláltól.

    
   A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
   http://igenaptar.katolikus.hu/
    
   A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
   http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170328.mp3