Bartók Béla születésének 135. évfordulóján visszalapoztam e téma Bartók-verseire, versek Bartók általi megzenésítésére stb. Eltekintve a régi fórum karaktereinek korlátozottságától, érdekes még nekem is. Egy kedves nagyváradi társunk hívta fel a figyelmet az addig nem ismert alábbi versre.

INNEN pedig pedig a teljes bartókos kivonat, benne persze sok Bartók Rádió-vonatkozással is, de teljesen mindegy. Új verset most nem kerestem az ünnep kapcsán.

.

.

              TISZTÁK VALLATÁSA

.
                    Bartók Béla emlékének

                                  1

.
Hiába termett mocsokban - tiszta.
Hiába tiszta - mocsokban termett.
.
Tisztátalan, gyanús fogantatású minden vers, még
a tiszta is. Szutyokból, sárból, pöfögő mocsárból
bugyborog felszínre a szó. A bűnök és megalkuvá-
sok, a szégyenek, a szenvedések, az, ami jóvátehe-
tetlen, az, ami nem gyógyítható - a lélek legmé-
lyén gomolygó mély, palaszürke bűntudat szüli a
kristálytiszta verset.
.
Hiába termett mocsokban - tiszta.
Hiába tiszta - mocsokban termett.
.
Énistenem, a költők élete! Mennyi erő ment rá a
mosdatásra. Mintha bizony egy makulátlan lélek
azonfelül még költő is lehetne. Mintha gyónhatna
még a bűntelen. Mintha bizony még kimondhatná
nékünk a tiszta szót, a megtartó igét, azt a meg-
váltó, megigazító, feldolgozó és áldó vallomást, amit
a költemény szokott.
.
A költészet a mocsok vallomása.
A tisztaság a megvallott mocsok.
.
                                    2
.
Csakis tinektek adatott meg
A tökéletes igazság.
.
Csak tinektek, csak a zenének, az áradó-salaktalan-
nak, a bűntudatlan-meztelennek, amelyhez árnya
sem tapad annak, amit a vers kitárna, amit a szó
jelentene.
.
A zene megtisztult költészet.
(A költészet romlott zene.)
.
Csakis tinéktek, zenészeknek, igaz lelkeknek, ma-
kulátlan eszmélkedőknek, kikben olykor anélkül
szólal meg a lélek, hogy bűneiről vallana. Nektek,
kik - mintha vétkes gyónna - nehéz ártatlansá-
gotokban megvalljátok a világ bűneit. Igen, neki,
Sebastiannak, neki Mozartnak, Beethovennek,
.
S neked, legtisztább, legmaibb.
.
                                   3
.
Énistenem, a tiszták tisztasága!
.
Ehhez énnekem szavam lehet, ebben régóta jártas
és tudós vagyok. Megvallom végre töredelmesen,
hogy a tisztaság legtöbbször hiány: velünk szüle-
tett, már- már alkati nyomorékság és bűnre képte-
lenség. Az, aki nem tud átevezni az áron - ármen-
tén evez. Az, aki tehetségtelen az életre (tehát a
bűnre), mi mást tehetne? - tiszta lesz.
.
Énistenem, a tiszták tisztasága!
.
A gyáva, aki elhányja a fegyvert, s futásra fogja
- még nem békehős. A tehetetlen, aki képtelen
ölelni - még nem tiszta életű. Sem az, akit az asz-
szonyok lenéznek. Az ostoba, akiben nincs elég ra-
vaszság, hogy rászedjen másokat, s uralkodjék vagy
élősködjék rajtuk - tán ártatlan, de még nem igaz
ember. A néma, aki nem dicsőíti az elnyomókat -
még korántsem bátor.
Ki választja szét, mit miért teszünk? S mit miért
nem? Ki mondja meg utólag: akarva lettünk tisz-
ták vagy muszájból?
.
Akarva lenni tiszták, önmagunkkal megvívott harc-
ban, nehezebb bizonnyal. De él bennünk az ösztö-
nös tudás, az ősi hang, amely borzongva súgja, hogy
az a másik, az a kényszerű, az a született és meg-
sem-kísértett - az a valódi tisztaság. Mert próbára sem tehető
soha. Mert olyan, mint az átok és az áldás: válasz-
tottakra rásütött pecsét.
.
Egy ember, aki meglábalta egykor
A föld sarát, mocsoktalan maradt.
.
Egy ember, aki képtelen a bűnre.
.
Zenét hallunk, és áldjuk a zenét.

.
/Székely János, 1970/

.

.

Nem állom meg, hogy zenével is párosítható Bartók-verset ne emeljek még ki a fent ajánlott gyűjteményből:

.

.

             BARTÓK
.
          V. Vonósnégyes
.
.
tengerszembe merült harang
mely egyszerre szólni kezd
vándorbot amely kivirágzott
furulya mely zenekarokat
zendített meg
.
négy szellem négy földöntúli alak - jelenés
kezükben hegedű és
játszanak - érted? Nem! Érzed?
Talán sejtjeid
hajszálaid és zsigereid
értik
a torkonragadott hegedűk
leszakadt üveg-sikolyát
vergődő füzek vértelen árnyait
a földsarkok mágneses zizegését
távoli bolygók fényjeleit:
.
üveg-szővőszékeken
négy párka sodorja
sorsod fonalát -
Elhallgat a hang:
elvágódik az életed,
mint havas tetőn elesett katona:
láthatatlan sebéből
szivárog a vér . . .
.
Az anyagtalan anyag
víjjogva nő, tompán csattogva
árad
feloldja izmaidat
lábszárcsontjaidat
koponyádat:
kényszerképzeteidet
már elmosta a hullám
már csak ősemlékeid
élnek
ringva úszó
villogva kúszó eleven virágok:
víz alatt, sziklák mellén
sarjadt koráll-bozontok,
keringve kergetőző
polipok, tintahalak
medúzák
és villamos ütéseket osztogató
tükörsima ráják -
.
/Képes Géza/

.

.

Két előadásban is:

Egy friss: https://www.youtube.com/watch?v=cM-SIWPDlVo

 

Egy magyaros:

https://www.youtube.com/watch?v=2XmMaXefnb4

.