VaZoLa Creative Commons License 2017.03.21 0 0 23638

igazad van, ne keveredjen. Viszont ők maguk keverik, mikor telefonálok, megkérdezem elvben vállalják-e, igent mondanak, időpontot egyeztetünk. Ott viszont már -természetesen- a saját futószalagukra próbálnak feltenni, behúzni a "megoldjuk" "nem gond" "persze picit eltérhetünk" elejtett mázakkal miközben elhangzanak a "nem így szoktuk" "az felesleges" "sose térülne meg" "aljzat felé alig megy el hő" stb. kifejezések is. Egyébként emiatt is az előre kinyomtatott általános műszaki tartalmak, és a szóban leginkább általam elhangzottak nemigen vannak köszönőviszonyban. Én nyílván úgy gondolom, az elhangzottak számítanak, illetve az, hogy az általam kifejtett óhajok miatt kb. 10% drágulással kalkulálhatok, de persze majd ha komolyan leülünk, akkor lehet majd ezt részletesen kalkulálni.

Az látszik viszont, hogy amit adnak műszaki tartalmak pedig a mai jogszabályi előírásoknak éppen megfelelő minimál szerkezetet írnak le. Azt pedig a jelen állás szerint 2020-ig lesz érvényben. Utána már az én mostani igényeim lesznek az "alap" igények.

Lehet várnom kellene az építkezéssel, hisz 3 év múlva a jelenlegi extra ár lesz az alapár....

Előzmény: Belzer (23636)