SNP: Sároskőszeg-Cemjata (Kysak-Cemjata)

 

Egyedül indultam el a 23,5 km-es távon, amely már a menetrend hasábjain is szűkösen festett: menetrend szerint 10:20-as leszállás Sároskőszegen, a túra végpontjáról, az Eperjeshez tartozó Cemjata-ról pedig 16:15-kor indult a busz, tehát volt 5 óra 55 percem a távra, amely több mint 500 méter szintet tartalmazott. De hát nem ijedünk meg a kihívásoktól alapon ezúttal is belevágtam a napba. Keletiből a 6:30-as Rákóczi IC-vel utaztam Kassáig, onnan pedig pár perces átszállás után indultam Sároskőszegre, a legutóbbi túra befejező pontjára. 2 perc késéssel tudtam leszállni és azonnal el is indultam a hóesésben Cemjata felé. Felérve a vasúti hídhoz lefotóztam a smerovnik-ot, majd a Kysak táblát és mentem is tovább, az első pár száz méter aszfalton vezetett  a szomszédos Abos (Obisovce) faluig. Közben átkeltem a Hernád felet, majd a falu határában letértem az aszfaltról és kis patak híd után a Hernád mellett vezetett az utam egy darabig. Átmentem a vasúti híd alatt, majd az út egyre emelkedni kezdett. Először néhány ház mellett vezetett az út, majd teljesen átvette a főszerepet az erdő, amelyben az út egyre emelkedett, a végén már 10-15 méteres magasságból nézhettem a Hernádot az ösvényről/keréknyomról.  A hó közben kitartóan esett tovább. Tempós haladásom eredményeként, az első, Brezie nevű ponthoz a szintidőnél több mint 10 perccel előbb érkeztem. Az erdei iskola-szerű épületeket elhagyva egy darab egysávos aszfaltos nagyobb lejtő következett (dudálásra figyelmeztető táblával előtte), majd egy kis patakon átkelve el is értem a következő smerovnikot, mely Sopotnica, ústie névre hallgatott. Innen haloványan látni lehetett a múltkori túra főszereplőjét, a Jánosíkova basta kilátószikláját.

 

1. Sároskőszeget hamar elhagytam

2. a Hernád Abos határában

3. völgyben tekergő Hernád

4. dudálásra figyelmeztető tábla

5. az előbbi tábla utáni útszakasz, érthetővé válik a dudálás indoka

6. a múltkori túra hegyei, durván középtájékon a Jánosíkova sziklával, párás időben sajnos nem sok látszott belőle

 

Muszáj volt a haladós tempót tartanom, ezért mentem is tovább. Néhány ház után elértem ismét az erdőt, ahonnan kitartó emelkedő kezdődött aszfalton vagy köves úton, a hó miatt ez nem volt egyértelmű, de nem is izgatott, mert haladós volt. A hóesés lassan kezdett elállni, még a nap is kisütött egy- egy pillanatra az egyre inkább hegyoldalba vezető szakaszra, bal kézre dombok emelkedtek, jobbra is, lefelé pedig szűk völgy húzódott. A szakasz kitaposottsága egy idő után eltűnt, de szerencsére jól járható volt továbbra is és nem volt túl sok a leesett hó nagysága sem. Kilométerek múlva a völgy kiszélesedett majd ki is léptem belőle. Viszonylag nyitott területre értem, újra rákezdett a csapadék, de ezúttal már eső/havas eső formájában, szerencsére hamar abba is hagyta.  Ilyen körülmények között érkeztem a Propokov mlyn nevű pontra, itt már nagyjából 20 perccel voltam a szintidőnél előbb, így már nyugodtabb voltam a haladásomat illetően. Jobbra tértem le a széles útról, majd némi kacskaringó után  egy hevenyészett rönkből és deszkákból készült alkotmányon ismét patak fölött keltem át, itt is volt néhány ház, de néhány lépés után már ismét az erdőben találtam magamat. Egy-két kidőlt fát kellett kikerülni, majd az út jobbra tért, de én balra mentem tovább egy kocsi által kitaposott nyomban. Kiértem az erdőből, egy mező következett, majd a jelek is visszatértek, de a vártnál kicsit később. Havas fenyőfák által szegélyezett domb oldalában mentem tovább majd egy kisebb szintvesztés után újra emelkedő következett, ahonnan már tisztán kivehetőek voltak az alattam elterülő Lubóc (L’ubovec) falu. Leereszkedve a házak közé a tűzoltószertár (Avia tűzoltóautóval!), polgármesteri hivatal és kocsma együtteséhez értem ki a főutcára. A kocsma lényegesen később nyitott mint amennyi ideig ildomos lett volna maradnom, így a tűzoltószertár környékén gondoltam próbálkozni a pecsételéssel. Az épületből ki is jött egy középkorú úr aki rossz hírt közölt, azaz nem tud nekem pecsételni. Nem adtam fel, tettem még egy kört a faluban, a térkép által söröskorsóval jelölt pontot szerettem volna megtalálni, de a valóságban nem volt meg (valószínűleg pontatlanul került rá a kocsma helye). Visszatértem a szertárhoz ahol ismét találkoztam az előbbi úrral, kérdezte van-e szükségem valamire, vizet kértem az üvegembe és kaptam is, az általa frissen főzött hússal is kínált, de megköszönve a lehetőséget, ezzel nem éltem. Szerencsére az igazolófüzet opís text-et is megenged ezen a ponton, szóval összességében nem gond a pecsét hiánya. A falu smerovnikja után hagytam el a házakat, az út emelkedett, majd a domb tetején átbukva leereszkedett egy kicsit, majd egy szép kis fenyőerdőben ismét emelkedni kezdett, hogy aztán egy kereszt után ismét lejteni kezdjen a következő faluba, Radácsszentimrére (Radatice).

 

7. hegyek-völgyek között

8. hevenyészett hidacska Propokov mlyn után

9. Lubóc

10. szép fenyves Lubóc és Radácsszentimre között

11. Radácsszentimre madártávlatból

 

Hamar elértem a főutcát, amely a falu temploma után lejtett, majd jobbos kanyart vett és bővízű patak hídja következett. A híd előtt ismét egy tűzoltószertárra lettem figyelmes, bekopogtam, de semmi reakció nem volt. Itt már pecsételnem kellett, így a szertárral egybeépült szocialista hosszúkás szögletes épületben nézelődtem némi élet után és próbálkozásomat siker koronázta, ugyanis az épületnek egy kívülről élettelen tűnő szegletében nyitva tartó kocsma működött (hétvége lévén a bolt persze zárva volt), ahol kaptam is pecsétet, sőt a kedves pultos lány még egy blokk darabot is adott amin rajta volt a Radatice szó, ugyanis a pecséten Eperjes neve szerepelt. Ezt követően el is hagytam a kissé borsodi benyomást keltő falut. Nem sokat kellett várnom a következő kis településre Janóra (Janov), ami jó néhány száz méter után következett. Megnéztem az itt is áthaladó patak hídját, majd jobbra tértem le, az utolsó háznál lévő smerovnik tanulmányozása után. Emelkedő következett, nagyjából 200 méteres szint következett a következő Certov-kő nevű pontig. Eléggé elhúzódó emelkedő volt ez, és már annyira kijárva sem volt, így energiaigényesebb volt a haladás a félig olvadt de félig megfagyott hóban. Egy elágazásban balra kitérőt lehetett volna tenni a Certov-kőig, de mentem tovább, pár száz méter után meg is érkeztem a smerovnikhoz. Innen az út már lényegében lejtett szinte végig. Még némi erdei kanyargás után irtásos részek következtek és lassan feltűntek Cemjata sok-sok hétvégi házikói. Egy frissen kivágott erdősávnál balra kellett lefele térnem, levágott gallyakat és ágakat kerülgetve értem egyre lejjebb. A fákat a brazil gépsor tagjai gyűjtötték össze egy fehér bőrű szlovák úriember irányításával, megbámulásomra futotta a lendületükből, köszönésre viszont már nem. Leérve a domboldalból, előbb egy széles földúton mentem, majd megérkeztem az aszfaltos útra és kb. 200 méter után el is értem a cemjata-i buszmegállót, mely a túrám végállomását jelentette. A busz indulása előtt jó 25 perccel érkeztem, így megkíséreltem pecsétet szerezni a füzetembe.

 

12. Jano, nem sokáig időzött itt a piros

13. visszafelé nézve a Certov-kő smerovnik-jára és az útra

14. tájkép Cemjata előtt

15. Cemjata smerovnik-ja, egy kis darabkára bekapcsolódott az itt kékkel jelzett E3 jelű Európai hosszútávú vándorút is

 

Átkeltem balra az úton az idősek otthonához mentem (smerovnik, befagyott kis tó) amely több épületből állt. A harmadik épületnél éppen búcsúzkodás folyt amikor odamentem, az egyik idősebb úriember köszönt is nekem. Bementem az épületbe, jó néhány idős embert találtam odabent, de viszont az ápoló és gondozó személyzet közül senkit sem találtam ott. Visszamentem az épület elé ahol az előbb nekem köszönő bácsinak előadtam amit szeretnék, ő visszakísért oda ahol az előbb voltam. A gondozók szobájának ajtaja zárva volt, benyitott a szemközti szobába, ott váltott pár szót valakivel majd ismét rányitott a bezárt ajtóra és mutatott arrafelé nekem. Mondom magamban most én is nyomjak rá a kilincsre biztos ami biztos? Nem mozdultam, de így is folyamatosan bámult rám. Ennél a pontnál nem tudtam eldönteni, hogy ő is gondozott-e vagy sem, de az órámra néztem és el is köszöntem , mert már közelgett a busz indulásának ideje. A megálló előtt visszanéztem az épületre és a bácsi kijött utánam és nézett távolról, majd visszament. Így pecsét nélkül maradtam. A busz rendben jött is és le is mentem vele Eperjesre a buszállomásra. Két perces séta után már a vasútnál voltam ahol el is foglaltam a fülkés kocsiban a helyemet, ahol Kassáig utaztam. Az állomásépületben működő Lidl-ből  kötelező sörmennyiség beszerzése után felszálltam a Pest felé tartó IC-re és azzal tértem vissza a fővárosba, majd haza.