Szia !
Át tudom érezni a problémádat. Nem vagyok orvos, csak a tapasztalataimat írtam le segítségül, mert én annak idején nem találtam semmilyen segítséget. Én voltam a kísérleti ló, :-)) hihetetlen mi mindent kipróbáltam.
Öt orvost szaggattam el tavaly augusztus óta, horibilis összeget fizetve, érdemben egyik sem tudott segíteni az utolsón kívül.
Lejjebb már leírtam mi volt az ami használt, a kezelések egymás után jöttek, tehát azt nem tudom megmondani ha nem februárban kapom a kenőcsöt hanem már augusztusban akkor is ilyen hatással gyógyult volna e a könyököm.
Szerintem egy próbát megér, mit veszíthetsz vele ?
Az biztos hogy sokan használják a kenőcsöt vállra, könyökre, derékra, mert a boltba már rögtön tudták hogy mit szeretnék, nagyon félve kértem a neve miatt, én is viccnek gondoltam, de azóta ismét sportolok. :-))
A betegség előtt versenyszerűen asztaliteniszeztem, most kezdek újból játszani. Biztonságból a meccsek előtt bekenem, hihetetlen de a terheléstől sem jött vissza a teniszke, persze azért óvatos vagyok, könyök szorítót is használok.
Ez is érdekes mert legalább 8 féle szorítót kipróbáltam de csak egy volt ami tényleg használt, a nevét most nem tudom de megnézhetem a doboza még megvan.
Nagy élmény újból játszani, és lassan elkezdtek a kilók is lemenni. :-))
A legborzasztóbb számomra a fájdalom mellett az volt hogy agyilag is tönkreteszi az embert a teniszkönyök, és jönnek kilók, csak jönnek. Mindenki azt hiszi hogy kényeskedünk, pedig NEM !!!
Gyógyuljatok... jó egészséget !