TURP műtétem naplója:
2017. február 28. Kedd
Rengeteget szenvedtem már… másfél hónapja járok katéterrel, - mert teljesen elakadt a vizelet - amivel már minden bajom volt… állandóan eldugult, volt mikor éjjel kellett beülnöm a kocsiba és bemenni az üllői úti urológiai klinikára… Ha a katétert cserélték, az volt a legrosszabb. Ha csak átmosták, akkor megúsztam. Ilyenkor mindenféle szövetdarabokat mutattak, melyek elzárták a cső útját… Az elején fájt, aztán egy hét után megszoktam… Az ember egy idő után sok mindent elvisel, még azt is, amiről korábban azt gondolta nem bírná ki…
A 7. emeleti urológián a nővérkének elkezdtem jópofizni:
-Csókolom, egy tengerre néző szobát szeretnék… És tényleg… egy 2 ágyas szobába vezetett be. – Na, mondom, mekkora szerencsém van: tv, fürdőszoba… aztán később rájöttem: az urológián minden szobában van zuhanyozó meg wc, mert sokat kell járni… Adtam egy kis pénzt a nővérkének, és megkaptam a wi-fi jelszót is.
A panoráma az ablakból: egy felújítás alatt álló nővérszálló és egy hatalmas préri a tízemeletes kórház mellett, távolban az M5 autópálya…
Pár óráig voltam csak egyedül, aztán megjelent egy 77 éves bácsika is, prosztata biopsziára-mintavételre. Állítólag 20! mintát vesznek szegénynek a végbélen keresztül. Az se lehet kellemes. Tizet vesznek ambulánsan is, de húszra már be kell feküdni.
A kaja rendben van, reggelire, vacsorára két-három zsömle, vaj, sajt vagy felvágott, ebédre kétfogásos kaja. Mondjuk a diabetes diétához nem értenek: levest adnak tésztával, vadast tésztával, halat krumplival...
Délután megjelent az orvosom – akiről közben kiderült, hogy vagy négy kórházban dolgozik! Ultrahang, vérvétel, tévézés…
Szoba-szomszédomról kiderül erősen kormány-ellenes és rengeteget dumál… Nehéz visszatartani a véleményem…
2017-03-01. Szerda. (Jó kis 66. születésnap)
Reggel 5-kor egy kemény ember beviharzik, - mint a katonaságnál - villany fel: - „Beöntésre sorban állás wc-papírral a folyósón!” – kiabálja…
Azt mondták hetedik vagyok a műtétre. Közben infúzió. Legszarabb a bizonytalanság… Kb. egy órakor jött értem egy műtősfiú, és ágyastól - most már ilyen modern, guruló ágyak vannak - letolt a negyedikre, a műtő előterébe, ahol már vagy hárman várakoztunk… Jó nagyüzem… Állítólag négy műtő van, és napi 8-10 műtét..
Betoltak az egyikbe, nőgyógyászati székre fel, lábakat a magasba, megszúrták a gerincem… Először csak egy érzéstelenítő kis injekcióval, aztán mikor már nem nagyon éreztem kaptam az epidurálist… Közben beszélgetett velem egy aneszteziológus doktornő, és ott volt még egy altatóorvos, aki a műszereket figyelte, meg két műtős-asszisztens, amikor megérkezett az orvosom. Lassan kezdtem zsibbadni az injekciótól, majd nemsokára már csak sejtettem, ahogy matattak a lábam között. Deréktól lefelé már érzéketlen voltam, és elkábultam az előtte beadott xanaxtól. Több mint egy órát tarthatott a műtét, amiből hála Istennek semmit nem éreztem. Nagyon megörültem, mikor a műtét végén az egyik asszisztens felmutatott egy üveget, melyben a prosztatámból kivágott szövetcsíkok úsztak.
Amikor visszatoltak a kórterembe borzasztó furcsa érzés volt, hogy bénák a lábaim, hiába akarom megmozdítani. Mintha betonba öntötték volna. Jobb, ha nem is próbálja az ember mozgatni… Amikor megérintettem a derekam meg a combom, mintha valami idegen testet fogdosnék… Nehezen tudtam mély levegőt venni, mert a tüdőm alsó része is el volt zsibbadva. Pedig a műtőben az altatóorvos többször is mondta, hogy lélegezzek mélyeket. Aztán nyomták belém az infúziót és a hólyagmosó folyadékot a katéteren át.
Már késő este volt, mikor kezdett múlni a zsibbadás, és végre megmozdultak a lábaim. Azt hittem a nehezén túl vagyok, de csak ezután jött a meglepetés: egyre jobban kezdett fájni a farkam vége, mintha húzná valami… Amikor már képes voltam rá, lehajoltam az ágy végébe, és próbáltam megnézni mitől fáj… A pöcsömből kilógó katéterre rá volt kötve egy zsinór… Mi a túró ez? Felhúztam a zsinórt… egy fél literes üveg volt rajta… - Ez mi? – kérdeztem a nővérkét. – Ez a húzatás! A húgyhólyagban fel van fújva egy ballon, azt szorítja neki a súly a hólyag aljának és a kitágított prosztatának, hogy csökkenjen a vérzés…
Aajaj, ez egyre jobban fáj… Kértem egy fájdalomcsillapítót, de nem használt. Végül éjfél körül kénytelen voltam titokban kikötni az ágy végéhez a zsinórt… Még így is húzott a kötél, mint az inkvizíciónál... Alig aludtam éjszaka. Szerencsére reggel ötkor leszedte a vizesüveget a nővérke…
Következő meglepetés: - „Költözzek át a szomszéd ötágyas szobába, mert ide valaki olyan jön, akinek egyedül kell lennie!” Pakolás, vonulás négy másik szerencsétlen öreg közé: a szomszéd ágyon egy hordóhasút most műtötték, úgy horkol, mint egy vaddisznó (de még nem tudja mi vár rá, ha elmúlik az érzéstelenítés.) Szemben egy szenilis bácsika, azt se tudja, hol van, mi történik, és mindent háromszor kell elmondania a szomszédjának…
A harmadik – szintén hordóhasú – úgy köhög, hogy még véletlenül sem teszi a szája elé a kezét, permetezi a bacikat, foga nem sok, alig érteni amit mond, pedig nyomja a sódert rendesen. Az ablaknál lévőt tegnapelőtt műtötték, de még mindig vérzik… Most tudom meg, - mire jó a sok betegtárs - hogy nyugodtan kell feküdni, mert ha mászkálsz, véres lesz a vizelet. Igyekszem nyugton lenni, de most kiültem az ágy szélére, írni… Piros is lett a pisi…
A szemben lévő két hapsit két napja műtötték ugyanazzal, ma reggel szedték ki a katétereket.. járkálnak már a vécére, azt mondják, már tudnak vizelni… Erre várok nagyon én is!
Holnap kiveszik nekem is, és remélem utána már menni fog. Ha minden rendben, lehet szombaton hazaengednek!
2017-03-03 Péntek
Minden reggel 8 körül bevonul a „nagyvizit”: a prof: Kende főorvos úr, az összes rezidens orvos, medikusok, asszisztensek… Vannak vagy tizen… Mindenkit megnézegetnek, és okoskodó arccal tovább mennek… Nálam azt mondták, ki lehet venni a katétert…
A nővér valóban jön egy fél óra múlva, és kitépi belőlem a csövet… nem volt piskóta…
Várok a vizelési ingerre… Valóban nagyon elcsodálkozik az ember mikor másfél hónap után szabadon jön a pisi… Ilyen már hónapok óta nem volt...
Kicsit piros a vizelet, de a harmadiknál már enyhül… Megnéztek ultrahanggal. Csak egy deci marad a hólyagban… hol van ez a régi egy literhez képest…
Remélem, holnap reggel elmehetek…
2017. március 4. szombat.
Reggel már tűkön ülök, pakolászunk ketten, várjuk a reggeli vizitet és az elbocsátó szép üzenetet… Jön is egy fiatal doki és hozza a zárójelentést: „…transurethralis postatarezekciót (TURP 8g) végeztünk…” Összehasonlítom a másik beteg zárójelentésével: neki 54g!-ot távolítottak el! Az nem semmi! Mekkora lehetett a prosztatája?! Állítólag csak bizonyos mennyiséget lehet kivágni… akkor az enyém nem is lehetett olyan nagy… Mindegy, a lényeg, hogy folyjon a víz!
Micsoda boldogság megszabadulni egy kórházból! Az ember tele félelemmel érkezik, nem tudja mi vár rá, végigszenvedi a kínzásokat, és ilyenkor mikor végre megkapja a zárójelentést és elengedik, mennyei boldogság! (Állítólag urológiai szempontból a Dél-Pesti kórház az egyik legjobb!)
2017. március 7. Kedd
Próbálgatom a katéter nélküli életet. Hihetetlen jó érzés, hogy szabadon mozoghatok! Természetes, hogy fájdogál, de jön a pisi. Igaz, azt vártam sugárban fog jönni, de azt hiszem arra még várnom kell, igaz, egyre jobban jön. De ami a furcsa, hogy éjszaka óránként ki kell mennem… Remélem ez majd csökkenni fog.
