Mivel a kedvenc hazai rendezvényem, ezért fontosnak tartom, hogy írjak róla :)

 

Bükki Hard '17

 

Sorban a 6. részvételem, eddig mindegyiken ott voltam, és ezt lojalitást Imaro, a főszerv, a különleges 1-es rajtszámmal mindig meghálálja, köszönet érte. Minden évben olyan, mintha az előzőt én nyertem volna, hehehe..

 

Idén tavasz volt a pályán egyértelműen.

Hiába, hogy egyesek szerint nincs global warming és this is a fact, mégiscsak lehet valami klímaváltozás, mert emlékeim szerint minden évben egyre melegebb van ezen a jeles napon. 

Nedybalival beszéljük meg az együtt mozgást, a 3 héttel ezelőtti aszfalt 100-ason bevált, így most is bízunk benne, hogy jól elütjük az időt.. A rajt kicsit váratlanul ér, hátulról mozdulunk és elintegetjük a mezőny elejét gyorsan, including az ügyeletes Wonder Womant, akit, előre sejtjük, majd csak a célban látunk újra.

Balázsnak mondom előre a pályát, kicsit nosztalgiázom, ami valljuk be, elég jól megy, közben próbálom beszívni a Bükk levegőjét és varázsát. Örkő házig ez szinte zavarrtalnul megy, pont úgy, ahogy a pulzusom felfele.

 

Összeakadunk montis Attilával és egy másik sporival, előtte még visszakiabáljuk Takit egy benézett elfordulónál, majd együtt rongyolunk Szilvásvárad felé. A nagy kapkodásban nagyot perecelek, húúú évek óta nem estem. Érzem, hogy magas a pulzus, ez egyértelműen ennek a jele. Szerencsére ügyesen kigurulom.

 

A pont előtt váltjuk egymást JB-vel, Wonder Womannel és gardedamjával Áronnal. Mi azért elidőzünk a kólaivással, beszélgetünk a kezdetektől fix, igen kedves és csinos személyzettel, majd gurulunk tovább. Az aszfalt a beszállóig egészen jól megy, visszajön a remény, hogy összeáll itt a mozgás, nem lesz ez ma olyan rossz. Ez az érzés az istállóskői mászás alatt szertefoszlik. Az elejétől kezdve érzett ólmos lábak, nehézkes mozgás, csetlés-botlás újra beköszön.

Télnek nyoma sincs egyébként, a pont előtt néhány jégfolt emlékeztet csak a tavasszal szemben vesztett csatára.

 

Attila ellép, mi Balázzsal tovagördülünk a második Őrkőig. JB-t szokás szerint itt fogjuk be. 

Innentől, ha jól van az ember, egy jól futható, haladós rész jön, itt lehet sokat veszíteni és hozni. Közepesen sikerül, azaz inkább nem. Közben megdumáljunk az élet nagy dolgait, elcsattan egy-két szelfi Tarkőn, ki nem hagynám Magyarország számomra legszebb panorámáját.

A síház előtti aszfalt hosszú, nyögvenyelős, a ház előtt jönnek Áronék, viccelni próbálunk, de a szuperhősség komoly koncentrációt és feszült arcot kíván, így csak Áron veszi a lapot. Innen megint csak futható rész, érzésre nem is mozgunk rosszul, mégis csak összességében lassan, ahogy a célidőn látszik. Közben kiesik az egyik kontaktlencsém, megpróbálom visszavarázsolni, de feladom. No worry, a terepfutás amúgy is flow, összeérünk itt a természettel, harmony, flyby.

Ódorvár még megforgatja a kést bennem, a gyomrom eléggé felfordul, amit Balázs kandírozott gyömbérje orvosol. Völgyfő házig sajnos még kitart a holtpont. Újra a kedvenc pontőrjeim :), majd jön a fekete leves, a Török Út.

Tűrhetően sétáljuk-kocogjunk, majd végül leszaladunk a célig. Az első két helyezett már lefürdött megvacsorált és kiolvasta az aznapi Népsportot.

 

Kicsi ólomkatonás lábaim nem engedtek ma egy jó, dinamikus futást, harmadik legrosszabb eredményemet hoztam, mégis szuper élmény marad a tavaszi Bükk, a jó verseny, a kulturált versenyközpont, a családias eredményhirdetés, az isteni minestrone, a baráti társaság, a tökéletes szervezés. Köszönet mindezekért.

Balázs kérdezte közben miért nincsenek ezen a versenyen többen. Nem tudtam rá a jó választ. Talán, mert azt gondolják Hard, meg messze van, meg kevés a marketing. De közben azt is gondoltam, így szeretjük, kompaktnak, családiasnak, barátok közt :)

Gyertek jövőre azért minél többen!