Szénási János: Orfeusz és Euridiké

Egy reggel,
Épp` ahogy a nap kelt fel,
Megszólított egy dallam.
Egészen halkan,
Csak úgy, hogy
Egyedül én halljam.

A nevemen szólított:
"Hé! Orfeusz!
Menj, és keresd Euridikét!
Ő halott, de újra élhet ha
Te is úgy akarod."

Indultam `hát
A pokol ezer tüzén át.
A lángok arcom égették
A hangok lekem mardosták.

Aztán hirtelen nagy csend lett,
És a tűzből elém lépett
Euridiké, a kedves.
Szemében fáklyaként
Új élet égett.

Aztán hangok szóltak megint:
"Most menj, de vissza ne nézz soha!"
És futottunk, de gyenge voltam,
És ostoba.

Azóta eltelt már ezer év,
És nem látom már a napot!
Ő halott,
Én vak vagyok!