Szeplőtelen várlak...

 

Szeplőtelen, leverten tűnődöm,

az úton át menjek-e tovább

alig hallón... mint a némaság,

 

mint jegyesek, át az éjek zöldjén,

Csongrád enyhe némasága járt,

kábán a Hold a fejünkre szállt...

 

elhaltunk, mint hal a messze-távol

hagyatva sunyi suttogástól,

és parkok elhívó árnya ring...

 

de e roppant látó ragyogásban

futunk, majd vakságunk lezártan

szemeimben, ó, drága társam!