Tegnap úgy döntöttem, kiviszem meccsre a közel hat éves lányom. A legmodernebb stadionban – vagyis azelőtt – kezdődött a tortúra. Gyerekkel nagyon más, mint egyedül, mások a preferenciák is. A stadion ebben nálam megbukott.
Nyertem két jegyet, ekkor előre meg kell adni a pontos nevet, kell a szurkolói kártya, meccs előtt a jegy pénztárban lehet átvenni a zsugát. A gyerekkel beálltunk a sorba, nagyon lelkes volt, látni akarta a sast, (nem hitt nekem, hogy az csirke) és hallani akarta az indulót, mert tudja kívülről mindkét versszakot. Öt perccel a kezdés előtt még a sorban álltunk, ami nem haladt, tizenöt méterre voltam az ablaktól. A gyerek sírt, bent akart lenni. Akit én szeretnék fradistának nevelni. Mit csináljak? Kész szerencse, hogy anno én fikáztam még az Üllőin a Fradi appját, itt és itt is, emlékeztem, lehet benne jegyet venni. Letöltöttem, nekiálltam sorban állva, fél kézzel, az egyébként már síró kislányt vigasztalva – hogy magyarázod meg neki, hogy nem fogja látni a sast (csirkét) és a meccs elejét sem, holott már egy órája itt vagyunk? Pedig azért jött?
Az appban lehet vásárolni, de itt is van egy kis okoskodás. Gondoltam megveszem a családi szektorba a jegyet, a lányomnak még nincs kártyája, a Cradle Screeming Greens majd csak áprilisban lesz hat éves. Nem lehet. Csak akkor lehet a családiba, ha megadom a gyerek kártyaszámát is, de neki nincs, mert nem is kell, így vehettem egy szektorral arrébb, 1500 forinttal drágábban. Okos húzás. A vásárlás legalább két perc alatt megvolt, PDF megérkezett, hátrafordultam, a szkenner előtt is állt még legalább 20 méteres sor. A stadion egyre hangosabb, megszólalt az induló, a gyerek könnyezett, erről lemaradt, ezért jött, egye meg a fene az egészet, eszembe juthatott volna hamarabb is, hogy vegyek jegyet.
Ha beállok a sorba, még minimum 15 perc késés. A forgókapuk mellett egy kapu volt nyitva, ott mehetett be az, akinél hibás volt a szkenner. Figyeltem, egymás után mentek be ott az emberek. Odamentem, szóltam, hogy figyeljetek, gyerekkel vagyok, itt a kártyám és a gyerekem is, hadd jöjjünk már be, látjátok, sír. Először csak néztek rám, másodjára el akartak küldeni, harmadjára nagy kegyesen beengedtek, miután a kártyámon egy mobil terminállal megnézték, tényleg van-e jegyem.
A meccs nyolcadik percében értünk a helyünkre úgy, hogy jóval kezdés előtt ott voltunk. Onnan tudjuk, mi történt. A lányom a meccs végén csak annyit mondott, „nem értem, miért engedik őket pályára, ha gólt sem tudnak rúgni, többet kellene gyakorolniuk”
Hogy ne csak hiszti legyen, nézzük a tanulságokat gyerekkel. Alighanem célközönség lennénk.
- Családi szektorba nem lehet jegyet venni appban csak ha a gyereknek van kártyája. De 6 év alatt nem kell neki sem kártya, sem jegy. A családi szektor így mégsem családi szektor. Gyerekkel is ki kell állni a sort a szkennernél. Jobb lenne bemenni mellette, kicsi az esély rá, hogy gyerekkel akarjon rosszalkodni az ember – amúgy is, ki akar itt rosszalkodni?
- Bordeaux-ban, Sevillában, Bécsben és Madridban is voltam meccsen mostanság. Spanyolországban a szurkolók kétharmada öt perccel kezdés előtt jön be, 25 kapu van a stadion körül, mindenhol négy derékig érő forgókapuval, vagyis 100 beengedő ponttal. Itt is így kellene, ez agyrém, lassú, körülményes, nem európai. Ha csak szkenneltek jönnek be, tele van a stadion kamerával, kitől kell félni?
- A büfék előtt még mindig hatalmas sor van. Madridban nincs puccos büfé, pár doboz van egymásra pakolva, a második félidőben már nyoma sincs, hogy itt büfé volt. Nincs cashless rendszer és egyéb agyrémek, ellenben gyorsan, sok helyen, sok pultban adják, amit kérek – itt is ez kellene. Hagyjuk a felesleges flancot, a kártya töltögetést és a többit, kell még jópár büfé, még akkor is, ha csak ideiglenes és nem fancy.
Ha több nézőt akarnak, ezeket kellene rendbe tenni, nem pólókat lövöldözni a lelátóra, vagy forralt csokit adni. Hiába a flancos stadion, ha az apa mire a helyére ér, a pokolba kívánja az egészet a macerás beengedés miatt. Mire lenyugodtam, a lányom nasit kért, erre megláttam a hosszú sort a büfében, amit ki kellett még állnom. Nem akarok nagyképű lenni, de a jegyár nem vágott földhöz, azonban 4000 forint volt a jegy, 2500 forintot tuti hagytam a büfében, ennyiért elviszem a gyereket színházba, gyerekprogramra, koncertre, állatkertbe, veszek neki legót, társasjátékot a játékboltban, megnézünk egy mesét a moziban. Alternatíva van bőven.
Egyik helyen sem hallgat válogatott káromkodásokat, ("apa, nem látják ezek a bácsik, hogy itt gyerekek is vannak?") nem fázik, nem lesz csalódott, hogy még gólt sem rúgtunk. Nem kell kuncsorognom vele a WC előtt. Nem kell egész szünetben a sorban állni kezét fogva pattogatott kukoricáért, a siker és az élmény kiszámítható, ellenben a meccsel.
És én hülye barom, mégis azt akarom, hogy ide legyen kedve eljönni velem, lány létére. Mert vagy most tetszik meg neki, vagy soha nem fog. Még akkor is, ha amit most lát, köszönő viszonyban sincs azzal, amibe én szerettem bele.