Az indexre tett Fidelio-fórum megint megtréfált: akaratom ellenére kicsinyítette le az előző vers címét. Ügy látom, menthetetlen ez a felállás, a Fidelio magát degradálta, és következményeként a fórum tovább haldoklik.

.

.

   Amor redivivus

.
                                                        A malomnak nincsen köve,
                                                        Mégis gyöngyöt jár,
                                                        Tiltják tőlem a rózsámat,
                                                        Mégis hozzám jár.
                                                                    Népdal

.
Poharamra hull a villany,
Reszketnek a régi árnyak,
Szép színében, mély ízében
Nehéz borok párlatának.
Kifogy, töltök, iszom újra,
Őszi, sötét ködbe lesve:
Tiltják tőlem a rózsámat,
Mégis eljön minden este.

.
Már a ködben selyme lebben,
Karcsú, fehér lova táncol,
Testén fehér burnusz, lábán
Uticsizma kordovánból.
Térdenállva húzom róla,
Csillog büszke szín alatta,
Elefántcsontszínű bőre
Hívja ajkam hódolatra.
.
Szeme, szája, hangja, bőre,
Ölelése csupa bársony.
Minden izmod ismerős már,
Én egyetlen utitársam,
Aki eltűnt, aki nincsen,
Akit nedves földbe tettek.
Hova múltál? Meggyógyultál?
Nem tűnődöm, csak szeretlek.

.
Barna hajad ezüst szállal…
Te lehetsz csak, nincs ilyen más:
Ez a tűz és ez a márvány,
Ez az örvény, ez a ringás,
Ez a napfény, ez az éjfél,
Ez a kerek, drága hajlat,
Ez a mámor, ez a mákony,
Ez a vágy, hogy belehaljak!

.
Szemed nézem, hadd becézzen.
Ez a béke, ami lángol.
Hova szöktél? Honnan jöttél?
Mennyországból? alvilágból?
Szép anyaggal teli forma!
Ott ölellek, ahol érlek.
Nem jöhettél alvilágból,
Ilyen édes nincs kísértet.

.
Milyen ország az, hogy engem
Nem tudtál még elfeledni?
Üdvösség, hol semmi sem kell,
Csak szeretni, csak szeretni.
Ez a kincs, mely nem fogyott el,
Akárhogy is tékozoltuk,
Ez az édes szomjúság, mely
Ugy üdít, ha el sem oltjuk.

.
Ott szeretnék a karodban
Élni örök mosolyodban.
Alig maradt már a szeszből,
Künn az éjben patkó dobban.
Már a ködben selyme lebben.
„Holnap este visszavárlak!”
Reszketnek a poharamban
Régi esték, földi árnyak.

.

/Vas István/

.

.

.

A malom köve persze lisztet jár: https://www.youtube.com/watch?v=doC3lxzhDxA

.

A múlt század negyvenes éveinek elején írt vers egyértelműen Vas István első feleségének (Nagy Etelnek) 1939-ben bekövetkezett tragikus halálához kötődik. A ballada hangulata Lorcára emlékeztet. Az amor redivivus a visszajáró vagy feltámadt szerelmet jeklenti.

.

.

 

Perché tuo gran bellezze al mondo sièno
in donna più cortese e manco dura,
prego se ne ripigli la natura
tutte quelle c’ognor ti vengon meno,
  e serbi a riformar del tuo sereno
e divin volto una gentil figura
del ciel, e sia d’amor perpetua cura
rifarne un cor di grazia e pietà pieno.
  E serbi poi i mie sospiri ancora,
e le lacrime sparte insieme accoglia
e doni a chi quella ami un’altra volta.
  Forse a pietà chi nascerà in quell’ora
la moverà co’ la mie propia doglia,
né fie persa la grazia c’or m’è tolta.

.

/Michelangelo Buonarroti/

.

.

.

HOGY SZÉPSÉGED az idő ellenére,

mely ad és feldúl, tovább tudjon élni,

hiszem, hogy a természet visszakéri,

amivel naponta fogy bájad éke,

.

s megőrzi egy nagylelkűbb születésre,

hol az élőt boldogabb sors kiséri,

hogy angyalarcod kölcsönözve néki,

új alakot hozzon belőle létre.

.

Bár őrizné mag jajom is az ég,

és bár gyüjtené össze könnyemet

annak, aki majd új lényét imádja.

.

Tán számalom fogja el a szivét

fájdalmamtól iránta, s így a kegy,

mit tőlem most megvon, nem menne kárba.

.

/Rónay György fordítása/

.

.

A Prayer to Nature:

                          Amor Redivivus

.

That thy great beauty on our earth may be
   Shrined in a lady softer and more kind,
   I call on nature to collect and bind
   All those delights the slow years steal from thee,
And save them to restore the radiancy
   Of thy bright face in some fair form designed
   By heaven; and may Love ever bear in mind
   To mould her heart of grace and courtesy.
I call on nature too to keep my sighs,
   My scattered tears to take and recombine,
   And give to him who loves that fair again:
More happy he perchance shall move those eyes
   To mercy by the griefs wherewith I pine,
   Nor lose the kindness that from me is ta'en!

.

/Translated by John Addington Symonds/

.

.

Ki és mi is volt főleg a költő? Pl.

 

https://www.youtube.com/watch?v=lQflBowgVB4

.

.

A Michelangelo versről jutott eszembe a 2015 novemberében hallott Sosztakovics-dalcsokor a kamara.hu akkori műsorában, Kovács István és Simon Izabella remek előadásában, most pedig a zenekari változatát idézem meg. A szöveg persze orosz.

 

https://www.youtube.com/watch?v=c88vHwwIoeE