Sík Sándor

Őszi fecske

 

Mit is mondjak, mit is kérnék,
Serpenyőmbe ha mi fér még?
    Én Istenem,
  Egy keveset még elélnék.

Élnék, amint mások élnek,
Rendes népek, jámbor vének,
    Én Istenem,
  Mint a jó lelki szegények.

Csak a mái napot kérem,
Akár vízen és kenyéren,
    Én Istenem, -
  Holnap is úgy, ha megérem.

Tapsoló termekre vágyjam,
Úgy mint tegnap, - hajdanában?
    Én Istenem,
  Jobb a halk szó kis szobában.

Majd ellennék csendben immár
Fejemre nőtt fiaimnál,
    Én Istenem,
  Még ameddig hazahínál.

Egy-egy dalt ellesnék olykor
Fűtől, fától, csillagoktól,
    Én Istenem,
  Amíg egyszer el nem oltol.

Rendberaknám hét fiókom,
Versbe rívó cókom-mókom.
    Én Istenem,
  Aztán, tudod, nem szabódom.

Úgy szerettem ezt az áldott
Jóra váltott rossz világot,
    - Én Istenem,
  Úgy-e bizony megbocsátod? -

Mintha nem is futó vendég:
Mintha végképp itthon lennék.
    Én Istenem,
  Soha talán el se mennék,

Ha nem búgna éjek éjén
Valami a szívem mélyén,
    Én Istenem,
  Az a végső, az a mély-én.

Testvérszívben, testvérkézben,
Mint a fecske puha fészken,
    Én Istenem,
  Úgy éltem, úgy fütyörésztem.

Testvérkézből Isten-kézbe,
- Őszi fecskét költözésre -
    Én Istenem,
  Majd elhívsz már, az Egészbe.

Jaj, csak akkor el ne késsen
Hozzád csukló szívverésem,
    Én Istenem,
  Csak az ament el ne vétsem.