Bella István

Sanzon

 

Milyen szerelem volt, milyen!

Akár a vízbefúlók harca,

– meg nem marad a fövenyen,

magát elfedi, kitakarja,

mint a víz, él, hal szüntelen.

 

Milyen szerelem volt, milyen!

Két késdobáló hideglelése,

– de hol a kés, hol a porond már,

s mégis: köröttem, homlokomnál

rezeg szemed lángoló kése.

 

Milyen szerelem volt, milyen!

Két idő, egymásba akadva!

Két megválthatatlan igen,

remegő fa, remegő balta

szűnik, születik szüntelen.

 

Mégis szerelem volt, igen!

Víz, fény szakadó szívverése –

mit kidobogtam, kidobogtál,

ami nincs még és ami volt már,

igen és nem. Mégis és mégse.