Szerintem a Jozsué-féle honfoglalásnak semmi köze Egyiptomhoz.

A héber nyelv szemita, mégpedig arábiai eredetű szemita. A "hegy tetején égő" istenség képe egy sokkal fejletlenebb, nem csak az egyistenhitet, de az emberalakú isteneket is megelőző korszakból való: a természet ritkaságait transzcendens tulajdonságokkal felruházó korszakból. Dél-Arábiában Mohamed koráig dívott a csodatévő kutak, források, fák tisztelete. Délnyugat-Arábiában pedig még nyolcezer éve is voltak működő vulkánok. Számomra ezekből több mint nyilvánvaló, hogy a több gyökerű zsidóságnak volt legalább egy olyan összetevője, amelyik Délnyugat-Arábiából vándorolt be. Ezek bőven bolyonghattak negyven évig az Arab-félsziget sivatagaiban, mire elérték a Kánaánt. És ez esetben az is teljesen logikus, hogy miért a Nébó hegyéről látták meg először a Kánaánt, és miért Jerikó volt az első város, amit elértek. 

A Sínai-félszigeten Egyiptomból negyven év alatt négykézláb is át lehet érni. És aki onnan jön, az nem az ellenkező irányból éri el a Kánaánt.

Nyilván jöttek Egyiptomból is, de az egy másik kor, egy másik társaság volt. Azokat Mózes vezette, a pusztában bolyongókat pedig Józsué. A két mítosz párhuzamosan fennmaradt, és amikor a Tórát kanonizálták, összedolgozták a kettőt (meg a harmadikat, az Ábrahám-félét), mert addigra az uralkodó nézet az volt, hogy a zsidóság egy gyökerű, és az Örökkévaló egyszerre választotta ki őket. Ebbe nem fér bele, hogy évszázadokon át újabb és újabb népcsoportok érték el a Kánaánt, és pont az egyistenhit és a Mózesi törvények elfogadásának útján váltak egy néppé évszázadok alatt.