Zentralalpen: Drassburg-Hochwolkersdorf (Darufalva-Hochwolkersdorf)

 

Ismét a szokásos hajnali első vonattal indultam útnak a 30 km hosszúságú szakasznak. Győrben átszálltam a Gysev-es Flirt motorvonatra ám kitartó lendületünk nem tartott sokáig: először Ikrényben majd Kónyon vertek rá 10 perc feletti késést a vonatunkra. Na és hogy legyen a „vicc”-nek tétje: 10 perc átszállási időm volt Sopronban a Darufalva (Ebenfurth-on és Bécsen át Pozsonyig) közlekedő vonatra. B tervként az akkor még nem lejárt Darufalva-Ruszt szakaszt találtam ki. Szerencsére a mozdonyvezető kolléga nagyon ügyes volt és pontosan álltunk meg Sopronban, meg is köszöntem neki a ténykedését (nem volt túljelentkezés erre a tettre). 8:23-ra meg is érkezett a Talent motorvonat amivel a második megállásig utaztam, az első megállásnál (Baumgerten/Sopronkertes állomás) jött a jegyvizsgáló rendőrökkel, szóval a bliccelés ott nem tét nélküli játék. Leszállás után lőttem pár fotót és el is indultam, mert 8 órám volt a túrára, mert 16:15-kor indult a végpontról a busz.

 

1. Ebenfuth felé távolódik a Talent

 

Néhány lépés után elhagytam a vasutat és a főutcán be is mentem egy fodrászatba pecsétet kérni. A fodrász hölgy éppen egy idős asszony frizujárát alakítgatta és másik hölgy társaságában de szó nélkül adott nekem pecsétet a füzetembe. Nemsokára már a központban haladtam, egy párhuzamos utca erejéig kifutottak a jelek a lábam alól (akkor még nem gondoltam, hogy ez a nap ilyen lesz), de egy fordulásnál már a jó úton mentem tovább. Darufalva szinte összenőtt a szomszédos Sopronkertessel, ahová hamar megérkeztem. Szokásos rendezett utcakép minimális élettel, pedig még hétköznap reggel volt. Nem sokat kellett menni a főúton,  egy kis főtérnél jobbra fordultam, majd kisvártatva elhagytam a települést, melynek határában egy nagy templom áll, a Mária út jelzései is invitáltak oda. Az aszfaltos út kitartóan folytatódott tovább, bal kézre egy kis domb, jobb kézre szántóföldekkel. Egy kis vízműnél földúton, majd gyatra keréknyomon folytattam utamat egy kereszteződésig ahol rátértem egy kijártabb és szélesebb földútra. A jelzettséget nem vitték túlzásba, de nem is volt sok tévedési ehetőség.

 

 

2. Sopronkertesre érkezve

3. a falu határában lévő templom, ahová a Mária út is invitált

4. Güterweg-ek (gazdasági utak), itthon elképzelhetetlen lenne ilyen állapotban meg aszfalttal

5. keréknyomokon

6. jó minőségű földúton irány Nagymarton

 

Ezen a jó minőségű földúton haladtam 1-1,5 km-t, ahol egy kereszteződésben némi bizonytalankodás után folytattam az utamat egyenesen. Nemsokára egy kis elágazáshoz értem tájékoztató táblával és egy néhai pecsét fémdobozával. Itt jobbra tértem majd az út balra kanyarodott és némi kaptató után egy füves domboldalba érkeztem, kilátóponttal. Itt egy darabig együtt fut a 01-es túra (Nordalpenweg) és a 7-es túra (Grenzlandweg) a Zentral-lal. Szemben Marz (Márcfalva) és Mattersburg (Nagymarton) lett volna látható, de párás levegő miatt a napsütés még nem oszlatta fel a ködfelhőt a települések fölött, így a mögöttük lévő dombokat lehetett látni. A kilátópont után lejöttem a dombról és hétvégi házak, szőlők vagy füves területek között a Nagymarton melletti Walbersdorf-ba (Petőfalva).

 

7. tájékoztató tábla és néhai pecsét helye

8. ahol a "nagyok" találkoznak

9. kilátás

10. közeleg Nagymarton

11. érkezés Walbersdorf-ba

 

 Itt ránézve az órára konstatáltam, hogy tempóznom kell mert az időm már fogytán van. Átkelve egy közúti felüljáró alatt már Nagymartonban voltam, park és iskola mellett vezetett az utam, átkelve a szép boltíves téglából készült vasúti híd alatt, értem be a város központjába. Egy optikai boltban kaptam pecsétet, majd kezemben a füzettel próbáltam kisilabizálni a következő, Forchtenstein-be (Fraknó) történő pecsételés kivitelezését, mert Sétálós bácsi a másik úton haladva betért a várhoz, nekem ez viszont nem kevés kitérő lett volna. A vár pedig amúgy is zárva volt, szóval ezt nem akartam erőltetni. A német szövegből körülbelül jó ha minden 30.-at megértettem így elvoltam az értelmezés morzsáival egy darabig. Végülis rájöttem, hogy a két különböző útvonalon a falut más magassággal említi a füzet, így a faluban történő pecsételés mellett döntöttem. Útközben fel-fel nézve nyugtáztam a piros-fehér-piros jeleket egy darabig…egy idő után nagyon feltűnő volt hogy nem jó irányban készülök elhagyni a várost…megnéztem a térképemet de már az utca nevét sem találtam rajta. Leesett, hogy központban kellett volna letérnem az egymással fonódott piros jelzésről (a Zentral helyett a Nord-on mentem egy darabig), korrigálni már késő volt, így jobb megoldást nem látva az útközben látott Forchtenstein táblát követve aszfalton mentem át a faluba. Én fontosabbnak tartottam, hogy elérjem a buszt és vele együtt a vonatokat, mivel másnap dolgozni mentem, így nem akartam bejátszani a kockázatos „ortodox” útvonalkövetést, mert csúnyán lekéstem volna a buszt. Aki nem így tett volna, annak lelke rajta.

 

Szóval nem túl eseménydús út után értem el Fraknót, az emelkedős főutcán betértem egy virágboltba, ahol a kedves magyar eladó hölgytől kaptam pecsétet a füzetembe. Továbbhaladva a főutcán, nemsokára balra tértem majd jobbra egy elég emelkedős utcára. Az utca végén értem el a jeleket, amik befutottak az erdőbe, én maradtam továbbra is a jellel párhuzamos aszfalton, mivel idővel továbbra sem álltam túl jól (nem a szigorú útvonalkövetés napja volt ez nekem, de szükség törvényt bont).

 

 

12. szép vasúti híd Nagymartonban

13. fraknói vár távolabbról

14. emelkedős utca Fraknón

15. a vár közelebbről

 

 Ausztriában oly gyakran megtalálható kacsalábon forgó házak között értem egye magasabbra, egy idő után már a fraknói várral egy szintben voltam, majd meg is haladtam azt. Elhagyva a lakott területet (visszatértek a jelek ismét) egy szép erdős, fenyveses rész következett. Ezzel végre véget ért a „Kemeneshát” jellegű túra és kezdetét vette az amiért elindultam a túrán. A tetszetős erdő kb. 2 km-en tartott majd kilyukadtam Fraknónak a Rosalia nevű külterületére. Rögtön szemben kínálkozott egy kis kitérő egy dombon lévő templomhoz ez meg is tettem, nagyon szép volt a kilátás a dombról. Visszatérve a házak közé haladtam egy darabig, szokásos élettelenség a porták nagy részén. A faluban csatlakozott be a Zentral másik útvonal alternatívája, a végénél pedig ágazott ki Kobersdorf felé.

 

 

16.-17.: tetszetős erdőrészlet Rosalia előtt

18.-19.: templom Rosalia-n és az alatta elterülő kilátás

20.: elhagyva a szép fekvésű falut

21.: üdvözöljük Burgenlandon (innentől már Niederösterreich van), itt ágazik ki Kobersdorf felé az út

 

Én tovább mentem egyenesen az aszfaltos úton szép fenyvesek és más típusú fák társaságában. Naplemente már erősen készülődött amikor megérkeztem a Hochwolkersdorf táblához. Az öröm viszont korai, mert sok osztrák falura az őrségi „szerek” településelrendezése jellemző, néhány ház itt utána ott aztán egy darabig semmi, utána következik a „főfalu”. Odáig még hátravolt pár lépés, legalább annyi mint a DDK-n a Zalától Szalafő-Papszerig ha már a szereket felhoztam. Egy darabig aszfalton haladtam, majd letértem balra egy ház melletti földútra ahol nagy lejtő után mentem tovább és füves dombra érkeztem, ahonnan már látható volt a végállomás. Ismét aszfaltos úton mentem el a falu/község mellett elágazásig, itt hivatalosan be kellett volna menni a faluba és úgy a központba érkezni, de én az aszfaltos úton tettem meg mindezt. Cserébe a központban történő pecsételés után mentem egy kört a templomig és vissza a buszmegállóig.

 

22. Isten hozta Hochwolkersdorfban!

23. Hochwolkersdorf, naplemente

24. Hochwolkersdorf Hauptplatz

 

A busz pár perc késéssel futott be. Egyedüli utasként szálltam fel, megvettem az 5,5 eurós (!) teljesárú jegyet a nagyjából 30 km-re fekvő Bécsújhelyig. Ledobtam magamat az első ülésre, majd a sofőrrel beszélgettem amennyire tudtam.  Rengeteg megállóban meg sem álltunk. A Bécsújhely melletti Katzelsdorfban viszont jó pár percet vártunk a csatlakozó buszra, így komolyan veszélybe került a pár perces csatlakozásom a vonathoz Bécsújhelyen. Bécsújhely előtt lecsukódott a sorompó és az áthaladó tehervonat és a sorompóra várva eltelt idő megpecsételni látszott a kiszemelt logisztikát. Örültem neki, hogy ezt az utolsó előtti buszt választottam a hazatérésre és nem a ténylegesen utolsónál történt mindez. Már le is mondtam a vonatról, mondom fél óra múlva jön a következő (csak azzal meg a magyar oldalon buktam volna csatlakozást), amikor a sofőr megáll a piros lámpánál és szól nekem és mutogat előre hogy „durch”, odanézve megláttam a soproni vonat elejét és megértettem a mondanivalóját. Leszálltam a buszról (rendes volt a sofőr, ezúton is köszönet neki) és keresztülsprinteltem (kb. 28 km után kell is ez) az állomásig fekvő parkolón és átugrottam két kerítést is. Örültem neki, hogy nem voltak rendőrök a peronon, mert nem biztos hogy díjazták volna az akrobatikát, a sietés meg nem biztos hogy elegendő magyarázat lett volna. De szerencsére elértem a vonatot. Jegyvizsgálat nem volt a vonaton, így kidobhattam a 4 eurós Bécsújhely-Sopron félárú jegyemet, de legalább a magyar oldalon nem kellett IC-zni. Személyvonattal tértem haza Sopronból, Győrön át erről a kalandos útról.