Téli Kohász túra Istenmezeje-Bárna

 

Évek óta nem volt ehhez fogható téli időjárás, 20cm friss havat plusz ragyogó napsütést ígértek vasárnapra, úgy éreztem ilyen alkalom nem nagyon lesz mostanában egy remek téli túrához, és hát hol máshol mint az egyik kedvenc vidékemen, a Karancs-Medves vidékén...
6:35-kor már a Salgótarjánból rajtoló, Istenmezeje felé zötykölődő öreg Ikaruson ültem, amely minden nehézség ellenére pontban 8-kor ki is tett az egyik legszebb nevű magyar falu kicsiny központjában.

 Istenmezeje, faluképek, Noé szőlője 

"Vén völgy mélyén halvány fény,
Hajnali tűz kél nem várt rém,
Átkel a hídon a folyónál,
Átfut az erdőn, bosszút áll.
Zord hegyek csúcsát elérné
Emberek búját megnézné,
Vándorok útját bejárná, 
Ha égen a felhő nem várná." 

 

(Induláskor ezt a NOX dalocskát dúdolgattam jókedvemben, a falu völgyébe bekukucskáló kelő napsugarakat látván.)

 

Egy kávé, üdítő kombó után mit sem sejtve nekivágtam az útnak, ekkor még úgy hittem egészen Salgótarjánig, de az élet, és főleg a vártnál lényegesen nagyobb hóréteg átírta naív terveimet. A falu utáni erős kaptatóra a Fehér-kő felé készültem ugyan, tudtam hogy a túra egyik legnehezebb szakasza lesz, de hogy tényleg ennyire az lesz azt nem gondoltam volna.
Egy terepjáró nyomain kapaszkodtam felfelé lépésről lépésre, közben azon morfondíroztam hogy mi a fene tudott ide feljönni ezen a fingató emelkedőn ebben az irdatlan hóban, aztán mikor megláttam a járművet, lemeredtem: egy Dácsia! Vazz, ilyet kell venni legközelebb!
Nem sokkal később a hegyről két puskás jött, övék volt a Dacia, elbeszélgettem velük vagy negyedórát, több mindenről. Az autó nem igazán az alapverzió, négykerék, diffizár, stb.
Amúgy ezúttal nem lőttek semmit, és a vadaknak nem igazán jó ez a hatalmas hó, a kismalacok megfáznak, alig lesz vaddisznó, már így is több a szarvas mint a disznó... ez némileg ellentmond annak amit máshol hallani, hogy sok a vaddisznó, errefelé ezek szerint nem annyira.
Érdekes beszélgetés volt, jól kifújtam magam, irány tovább a Csengős-bérc felé!
Alig vártam hogy végre felérjek a Kohász Kéktúra egyik legszebb szakaszára, az Istenmezeje-Bárna kékút király etapjára, a Csengős-bérc panoráma-útjára, amelyen nyáron is rengeteget fotóztam.
Ezúttal sem győztem betelni a látvánnyal, amely kb 3-4 kilométeren elkíséri a túrázót, különböző szögekből mutatva meg a Mátra vonulatait a ritkán látott északi irányból, kéklő bércek a háttérben, csillogó szűz-hó buckák az út mentén, csodás összkép volt ez így, nagyon élveztem, ez az, ezért indultam, ezért jöttem, gyönyörű látvány!

1. megpillantottam a Mátrát

2. a Csengős-bérci út

3. kilátás egy kanyarulatból balról a Kékes, jobbról a Galya

A kék jelzés itt-ott letért a kitaposott útról, érintette a magaslatokat, bár nem kellett ortodoxnak lennem, próbáltam követni, ilyenkor a terepjáró-nyomokról letérve a sípcsontig érő szűz hóban gázoltam, ez bár nagyon romantikus dolog, de iszonyúan visszafogja az embert, és iszonyúan hűti a bakancsot, és benne a lábat!
Sok-sok állatnyomot is láttam, egy őzike egészen hosszan ment az ösvényen előttem, bár a terepjárónak jobban örültem, de ez is érdekes volt. :-)

1. vonulatok

2. őzike

3. vaddisznó, bocsánat mégsem :-)

Miután ezen a 3-4 kilométeren kigyönyörködtem magam, majd a Nádas-orom (441m) közelében ismét erdőhatárt értem jöttek az újabb csodák, ilyen szép, érintetlen, vastagon behavazott erdőt talán még sosem láttam, de legalább is már nagyon régen.
Hosszú szakaszon Nógrád és Heves megye határán, kerítés mellett haladt a túra a Bárnai Nagy-kő felé, folyamatosan hullámvasutazva, de inkább emelkedve, az útviszonyok a vastag hóréteggel karöltve kezdték vészesen apasztani erőtartalékaimat.

 

Bár nem adtam fel hogy 'Tarjánig megyek, azért nem sok esélyt láttam rá, pláne hogy olyan fáradtságot mint a Nagy-kő aljában rám tört már régen éreztem, a magam mögött hagyott 12-13 km folyamatosan a havat tolva magam előtt meglepően kifárasztott.
Bárna szélén észrevettem hogy kívülről a hótól, belülről pedig az izzadságtól vagyok vizes, így aztán úgy döntöttem hogy a presszóban átöltözök, és majd meglátjuk...

1. téli kohász

2. úton a Nagy-kő felé

3. Bárna

A törzsvendégek érdeklődő pillantásaitól kísérve, de a pultos hölgy engedélyével vetkőztem kisgatyára, az ott italozó két idősebb (de még nem annyira) hölgy erre már székestől fordult felém, és leplezetlenül bámulták a mutatványt, ezért aztán pillantásaiktól némileg feszélyezve igyekeztem gyorsan befejezni a kocsmában a túl látványosra sikerült zokni-póló cserét.
Nem szeretek semmit feladni, nekivágtam a 'Tarján felé induló kék jelzésnek, de a Hármashatár meredek kaptatóján ismét térd alatt ért a szűz hó, lépésről lépésre haladtam, iszonyú lassan, majd megálltam.
Tudtam hogy innentől már terepjáró-nyomra sem számíthatok, ezért úgy döntöttem, visszafordulok, ezt már nem tudnám emberi időn belül befejezni, még 12km ilyen út(?) viszonyok közt már nem megy.
A bárnai aszfaltos bekötőúton indultam el a Mátraszelei út felé, mentem pár km-t, majd nekiálltam stoppolni.

Két új rendszámos, nagyon jó autó nagy ívben került ki, na jól van ezt hagyjuk, majd jön a szelei busz... gondoltam, mikor egy igazán szakadt kis Suzuki kérdés nélkül állt meg mellettem, nyílt az ajtó, csak annyit mondtak "szállj be, beférsz?" Be hát, ha megszakadok is! :-)
Salgótarján, Acélgyárig mennek, nekem jó? Hogyne, szuper...
Két tősgyökeres bárnai úriember volt, ismét vadászokba botlottam, és ismét nagyon jót beszélgettünk, és még az autómhoz is időben visszaértem.
Nagyon szép, nagyon nehéz, iszonyúan fárasztó és igen-igen elgondolkoztatóan tanulságos túra volt, megint olyanoktól kaptam kétszer is jó szót, segítséget akik felé előítéleteim szoktak vala lenni...

 

"Kezdem gyanítani, hogy mindabban, ami fontos és másíthatatlan, nincs véletlen. (...) Vannak pillanatok, amikor játszik velünk az élet, s kissé összecseréli bennünk mindazt, amiről azt hittük, hogy végleges."
Márai Sándor