Ulrich,

 

Az Angelok olaszok voltak, akik rájöttek, hogy olasz akcentussal és névvel

egész szép summákat lehet kaszálni az angol nemességben.

(erről a problémáról már Silver is ír, pár száz évvel korábban)

 

Valószínű járhattak vívómesterekhez, de hogy maguk mesterek lettek volna,

azt nem hiszem. Tippre, az első Angelo mesternek adta ki magát, aztán a cím apáról fiúra szállt.

Viszont nagyon jók voltak abban, hogy utazgassanak, találkozzanak igazi mesterekkel,

majd könyvet írjanak az ott tanultakból, amiből szépen lehet kaszálni.

 

Az, hogy ők dolgozták ki a cutlasst, nagyon erős kijelentés. Az "ők adták el" már helytállóbb :)

Idézek Pringle Green életrajzából:

 

"11 June, 1812, again through the Duke of Kent, to the command of the Kesoldte 14, in which vessel, stationed until Oct. 1815 off the coasts of Ireland and Scotland, he put into practice a mode of training the crew afterwards adopted throughout the whole Navy"

 

Szóval Green 1812-ben már aktívan oktatta a saját kész rendszerét, sőt, ekkora könyvet is írt belőle:

"Instructions for training a ships crew in the use of arms in attack and defence"

 

Angelonak nyilván felcsillant a dollárjel a szemében, mikor rájött, hogy bizony van egy csomó tengerész,

akiket meg lehet tanítani vívni (és nem tűnik majd fel, hogy szar munkát végeztünk, mivel a nullához képest

bármi elég lehet), így hirtelen ő is ezzel kezdett el foglalkozni.

Hivatalosan a források szerint (McRath, Barton) először 1813-ben oktatott, 600 tengerészt , pár katonai főmufti előtt,

a 1812-ös dátum nekem inkább csak ilyen anekdotának tűnik.

 

Angelo cutlass rendszeréről amúgy nem sok maradt fent, de amennyire ismert, Infantry Sword-ből ismert anyagot használták első körben.

Ez nyilván nem vált be, egy modern embert sem lehet tisztességesen 456 vágásra meg hárításra tanítani ennyi idő alatt,

nemhogy egy potenciálisan kényszersorozott (most így reggel nemtom, volt-e még ekkor ilyesmi) faék tengerészt.

 

Pringle Green már Angelo előtt ír a cutlass oktatás mikéntjéről, sokkal részletesebben és gyakorlatiasabban,

pl olyanokról is, hogy neadjisten van egy pisztolyunk, amit lehetne vívás közben is használni,

vagy hogy néha bizony szurony/boarding pike is jön szembe a fedélzeten, amit meg kéne tanítani szegény katonáknak hárítani.

(illetve a későbbi, csapatmozgással kapcsolatos dolgok már az ő könyvében is megjelennek)

 

De ő sajnos nem volt menő olasz vívómester. Csak csattogott kicsit Napoleon bácsival Trafalgárnál, de

hát az ilyen apróságók, hogy gyakorlati, katonai tapasztalat, senkit sem izgat :) Amíg Angelo fel nem dobta a pacskert,

nem is történt releváns változás, az 1859-es anyagban már sokkal értelmesebb dolgok olvashatóak cutlass ügyben,

ami később még tovább lett butítva.

 

Ironikus módon, a későbbi, egyszerűsített cutlass anyagok eljutnak kb oda, amit Pringle már 1812-ben leírt

(sőt, végül a fejtetőre menő vágást is kiveszik, mert a sapka miatt kevésbé hatékony, és csak 2 marad)

 

Easton erről azért nem ír, mert nem ismeri Pringle Green munkásságát, mivel nincs meg neki a forrás  és a kézirat olvasható átírása.

(legalábbis amíg én ki nem raktam tavaly fb-re egy összefoglalót a tartalmáról, és hogy az előbbi hogyan rendelhető, tuti nem volt meg neki)

 

Bár cutlass tekintetében hatalmas szakértőnek szereti beállítani magát, nagyon nem az.

Amit ő leír, az kb 2002-ben volt releváns info, gyakorlatilag McRath és Barthon 2002-es Naval Cutlass kiadványában megtalálható.

 

British Naval Swords and Swordmanship íróinak azóta viszont megvan a Pringle Green forrás (legalábbis belenéztek),

és nekem is, hála kalóz-kaszkadőr elvtársam, John Lennox kedvességének és kitartó munkájának,

illetve a Royal Museums Greenwich-nek (bár nekik nem annyira, mert megvágtak 26 fontra egy rongyos pdf-ért)