Károlyi Amy
LITÁNIA
Louis MacNeice emlékezetére
„…Ó, tölts meg engem
Erős haraggal azok ellen, kik dermesz-
tenék emberségem, erővel rontást hozó
géppé változtatnának fogaskerékké…”
Louis MacNeice
Úristen, elérhetetlen
trónodon
könyörülj rajtunk
ártatlanokon,
emberen, s állaton, kiket
ide hívott vak véletlened.
Vak véletlened, a kalkulált,
mi jellemmé, sorssá összeállt.
Egymást átlózó véletlenek –
így lettünk mi tökéletlenek.
Elhullunk, mint a madarak,
kiknek szívverése lassul és kihagy,
és szemhéj fedi, hamuszín fedő
a csillogást, mi többé nem levő.
Könyörülj rajtunk ártatlanokon
és térdepeltess piros szőnyegedre.
A reménytelenség gödréből te segíts ki,
égő házfalak közül te vezess ki,
ne engedd, hogy a könnyre való restség
ne sirassa egy macskakölyök vesztét,
más fájdalmából add ki részem,
ne lehessek zárt kapu egészen,
lágyítsd szívem, hogy szolgáljam az élőt,
mert az elmentek, már nem visszatérők.
Add, hogy teendőm, addig tehessem,
amíg lehet, s a lehet lehessen,
ahogy a végső nap tudom majd,
mit kellett volna tennem,
engedj így cselekedni a jelenben.
A szobrok elindulnak, 1986 [203-204.]
