BHTCS '17

 

A hét lejétől beindult már a hivatalos paráztatás, jön a sarkvidéki hideg, jaj mindmegfagyunk, az utcára se lépj ki, maradj a tv előtt, vegyél csipszadómentes cba ropogóst és figyeld hogy erősödik Magyarország. Ettől teljesen kivagyok és persze értem az okát, ld. a szerencsétlenül járt embereket annál a bizonyos tűzijátéknál, de valahogy akkor is közszolgálati éveimre emlékeztet az egész: védeni a seggünket mindenáron, nehogy felelősségre vonjanak.

Nyáron dettó, akkor a szaharai hőhullám jön, felgyulladunk, kiszáradunk mind. Üljön át egy másik lajtorjás kocsiba!

Kicsit mintha elszoktunk volna, hogy alkalmazkodjuk.. vagy vékonyabb lett a bőrünk?

Na de mindegy is, majdnem rám is hatással volt, direkt elkezdetem én is félni..mindenki manipulálható, na.

Azért Monival a szokásos BUÉK20-ra elmentünk reggel, az obligát, későn indultunk, letapicskolt csúszós hóréteget kaptunk, meg -10-et, de a napon kifejezetten finom idő volt. Itt már tudtam, hogy nem lesz este gond, mozogni kell és kész.

 

 

Na de, hogy a tárgyra térjek, a BH(M)TCS-n most voltam nyolcadszorra. Ez olyan erős babona lett, valahogy a lencse, patkó, malacsült vonalba tartozik. Eddig egyszer kellett csak feladni, tavaly Szaszával és Krisszel belustultunk, de aztán egy héttel később, igaz világosban, de megcsináltuk privátban.

Korábban mindig valakikkel mentem, Csanya, Oli, stb, de most elérkezettnek láttam az időt, hogy egyedül próbálkozzak. István szegődött mellém és vakon bízott bennem.. 

Habár már majdnem minden létező szalmaboglyám jártam errefele, most rögtön egy új csúccsal kezdtünk, ahogy a Buda-hg-hez méltóan úgy kellett rá felmennünk, hogy lementünk. Mária hegy. Innen viszont természetesen mindenhol a hosszabb utat választottuk, egyrészről a tutira mentem, másrészt ugye a nem-ismeret miatt. Így esett, hogy ugyan idén kimaradt, azért mi megnéztük a Meszes hegyet Ilona lak felé, majd később a Szénásra is egy jó nagy kurflival jutottunk. Közbeesett még a Zsír hegy, aminek másodig tagját már régebben sem értettem, mert érzésre egy teljesen sík mezőn van. Összeverődtünk időnként Csipi mesterrel és más arcokkal, akikkel helyismeret okán mindig szinte együtt értünk a pontokra, hiába voltunk gyorsabbak. Nekem őszintén szólva a Szénás körüli rész székérútjai mind ugyanolynak, akár reggel, akár este.. A Szénés után a Tarnai hegy jött, itt szintén nem voltam azt hiszem és hasonlóképp egy jó nagyot kerültünk a Dezső vadászkunyhó felé. Viszont a felmenetel sokkal szebb volt a gerincre. Lefele megint elvétettük, így összeverődtünk a szokásos csapattal. Innen Remeteszőlősre nagy kerülővel, de meglepően célirányosa jutottunk pont jó helyre. A Hosszú -erdő hegyre felfele Istvánt elvesztettem, vártam rá 5-7 percet, kiabáltam, visszamentem, de mivel már majdnem elő kellett vennem a dupla izofóliát, úgy döntöttem továbbmegyek. Egyébként érdekes módon nem fáztam egyáltalán, nem túl nagy tempóval tudtam annyi hőt termelni, ami komfortossá tett. Ami fontos volt, hogy extra meleg bringás kesztyűben nyomultam, ami tökéletesen védte a legkritikusabb végtagomat. Megállni persze nem volt ajánlatos sokáig. Ehhez képest döbbenetes, hogy a strava több, mint egy óra állásidőt jelzett! Innen már ismertebb részek következtek, Remete hegy, Kálvária domb és Felsberg nagyjából a kék mentén, összeverődve Mécs Laciékkal. A Felsberget korábban mindig alulról közelítettem a hosszútávon, de felülről is klassz volt a barlanggal. Aztán lecsurogtam a Plébániára, ettem egy finom smack levest, aztán irány haza. A Nagykovácsi úton -21-et mutatott a hőmérő, a táv 47.3 km lett, a szint 1560. A futás egyenletesen, jól ment, a napi bukszába 67 km-t tettem.

De a lényeg a pipa, kezdődhet az év.