lapar Creative Commons License 2016.12.14 0 0 47553

Hujj, de nagyot szoptam a hét végén!

Elakadtam a Kiával, de nem ám akárhogy. Belementem egy kis sáros komolytalannak tűnő átfolyásba egy füves részen.Szinte belezuttyantam, se előre nem vállalta, egy ismerősömnek van Fronterája, Ő, eljött, de nem bírtuk kihúzni. Ásót is elővettünk,meg keménypapírt, meg szőnyeget, stb. Na, ásás közben derült ki, hogy tökre felhasalt az autó, a kereket lehetett forgatni az ásóval. Az egész egy ilyen híg trutyiban volt,mint később kiderült, valamiillegalis szennyvíz csordogálás, miközben a többi részen a föld 5-7 cm vastagon fagyott volt (ásás közben láttuk) tehát gyakorlatilag, mintha egy lékbe estem volna az elejével, ezért nem bírta kihúzni sem a Frontera (mega füves talaj sem volt valami optimális neki.)

Végül már feladtuk, amikor másik ismerős ajánlotta, hogy Mazda pick-uppal megpróbáljuk.

Hátrafelé ez sem tudta kihúzni, előre meg még mélyebb volt a trutyi.

De a fő gond az volt, hogy csak mellettem lehetett elém menni, ezen a trutyin át, ezt meg a Fronterás nem merte bevállalni, én sem mertem kérni. Viszont a Mazdás megtette, és végül így előre kimozdult az autó, de így is csak rángatva, aztán kimászott.

Tanulságom, hogy egyedül nem szabad kockáztatni.

 

Kérdésem, hogy ilyenkor a féknyerget érdemes-e megnézni, ugyan mosogattam vasárnap délelőtt, de azóta sem fényesedik ki teljesen a fékező felület.