"Hát akkor induljunk..."

 

Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra

Szálka-Szekszárd 24 km 2016.12.04.

 

A Szekszárd-Szálka közti buszjárat vasárnap reggel nem mondható különösebben zsúfoltnak, egy gyors vasúti pecsételés után (dátumos körbélyegzőt kaptam!) egyedül ücsörögtem rajta, miközben azon morfondíroztam hogy a jegyem ára maximum egy liter gázolajra elég, a busz pedig oda-vissza mennyit is fogyaszthat...
No, de ez legyen a Volán gondja, alig 20 perc zötykölődés után már a szálkai Trófea vendéglő falán lévő bélyegzőt ütöttem be a füzetembe, amihez odabent kaptam egy DDP-s plecsnit is egy kávé, egy fanta és egy sport szelet kíséretében.
Már idefelé a kocsiban láttam hogy farkasordító hideg lesz a reggeli órákban, -11 fokot is mutatott az autó, sokkal melegebb a szálkai völgyben sem volt, így aztán a Trófea vendéglő névadójának, a díjnyertes szarvas szobrának megtekintése után gyors tempóban indultam Grábóc felé.
Szálka barátságos, rendezett, szép kis falu, autentikusan felújított házikókkal. Az utca amelyen a kék jelzések vezettek lassan, de folyamatosan emelkedett, majd a falu végén egy löszös mélyútba (szurdik) torkollott, a löszfalban pedig egykori pincék korhadt ajtajai árulkodtak az egykori szőlőtermesztők életmódjáról.

1. a Trófea vendéglő falán a bélyegző

2. az 1891-ben elejtett szarvasbika 60 évig volt világelső

3. szépen felújított házikó Szálkán

A Szálka feletti dombhátra felérve megálltam és visszatekintve megcsodáltam a kilátást, majd továbbindultam. A jéggé dermedt, süket csendben csupán a csonttá fagyott, zúzmarás sár-rögöcskék roppanása hallatszott a lépteim nyomán.
Szeretem ezt nagyon.
Minden tiszta, fagyott, kristályos, és letisztult.
Hallgatni, átélni, meg-megállni, és csak úgy lenni ebben a világban.
Csend van, és mérhetetlen nyugalom...

 fagyott tájak: Szálka és Grábóc felett a távolban a Mecsek

Grábóc előtt egy éles kanyarral újabb szurdikba fordulunk, de még a kanyar előtt egy tisztásnál kinyílik a táj és a távolból a Mecsek vonulatai üdvözölnek.
Grábóctól többet vártam, a szerb ortodox kolostor még zárva, a bolt zárva, a falu összképe eléggé elmarad Szálkától, ráadásul a kéktúra Szekszárd felé eső útját mindkét oldalról villanypásztor kíséri pár száz méter hosszan.
Barátságtalan, ez jutott eszembe nekem első benyomásra, de azért volt olyan is amit érdemes volt lencsevégre kapni.
A Grábóci erdészházig ismét egy dombhát, az északi oldalon még deres a határ, szép az erdő, már ami maradt belőle, az erdészház felett tarvágás van folyamatban, no ez sem egy lélekemelő látvány.

1. Grábóc, szerb ortodox kolostor

2. milka :-)

3. a düledező Grábóci erdészház

Rövid kaptató után következő gerincen becsatlakozik a sárga sáv jelzés, majd mielőtt újra elválna a kéktől felfigyeltem egy kósza jelzésre a fák közt, melynek a túra fénypontját jelentő szakaszt köszönhetem!
Magashegységet idéző bükkerdőben, hatalmas régi kék jelek közt tobzódva haladhattam a Sötét-völgy felé, a mai kéktúrával párhuzamosan, bő 100 méterrel mellette, csak magasabban a domboldalban egy jól járható szekérúton. No, ezt is élveztem nagyon! :-)
A Sötét-völgy torkolatánál, a Fekete-forrás közelében értem el ismét a mai kék jelzést.
A Sötét-völgyben a kék sáv jeleket tanösvény kíséri a játszótérig jó másfél km hosszan, érdekes dolgok olvashatóak a táblákon a környék flórájáról és faunájáról. Ilyen hidegben nem is számítottam rá, de a játszótér tele volt, 5-6 család piknikezett, bográcsozott, finom illatok szálldogáltak a levegőben...

1.-2. régi kéken, bükkerdőben, csodás környezetben

3. igényes tájékoztató tábla a Sötét-völgyben

A Szarvas-szurdikig a jókora kerülő lényegét nem értem, de a Szurdik érdekessége, majd a Bati-kereszt mellett magasodó, a Gemenc Zrt-nek köszönhető új kilátó panorámája kárpótolt a megpróbáltatásokért.
Tetszett az új kilátó, letisztult, klasszikus forma, célszerű szerkezet, semmi giccs. A környéke rendezett, új padok, asztalok, sátorozásra is kiválóan alkalmas hely.

1. a Szarvas-szurdikban

2. híres borászat dűlői

3. az új kilátó

4. Szekszárd a szőlőktől ereszkedve

Szekszárd központja még bő 5 km, a köves, majd később betonosra váltó úton jó tempóban lehetett haladni, itt-ott szép kilátás nyílt a városra is, amelybe végül falusias utcákon vezet be a kéktúra, a helybéliek így hívják ezt: Fősőváros.
A vasútállomás felé előbb Babits szülőháza, majd a főtéren a karácsonyi vásár tette színesebbé az összképet, később pedig a jelzésfestők ecsetje, bár ez utóbbit nem találtam kimondottan díjnyertes megoldásnak.
A Rockenbauer Pál emlék-kopjafánál még egy pillanatra megálltam, majd a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra -számomra- első szakaszának végigjárását a vasútállomásnál befejezve elégedetten ültem be az itt várakozó autómba.