Ogf_Soron Creative Commons License 2016.11.23 0 0 173972

Jelentem, megvettem az új futócipőmet. Kimentem a Sarkcsillagsportba is, mindenképp meg akartam nézni az Altrát is, amivel szemeztem. A baj épp az volt, amire a kezdetektől fogva számítottam: nem tudta megmondani az eladó, hogy milyen stabilitással rendelkezik a cipő, márpedig az nagyon nem mindegy egy 50 ezer forintos csukánál. Ajánlotta, hogy esetleg podiartos talpbetéttel lehetne korrigálni, ha nem támaszt annyira, mint kellene, de ebbe inkább nem mentem bele. A cipő az önmagában kell hogy jó legyen, nem még plusz 10 ezer forintos betéttel. Amúgy sima utcai cipőben azt használok, és jó is. De akkor is. A próba nem volt egyébként rossz. Kényelmes, nem hiszem, hogy a 0 dropot olyan nehezen szoknám meg. Az viszont biztos, hogy felülről nézve borzalmasan fest a cipő. Mintha valami gnómnak gyártották volna. De az hétszentség, hogy nem rossz cucc. Talán majd a jövőben...
Ha már ott voltam, vettem egy Salomon X Ultra 2 GTX-et is. Már egy ideje szükségem volt ilyesmire.

Azután irány a Spuri, ha már emitt nem jártam sikerrel. Két versenyző maradt a végére. Asics GT-2000 4 és Saucony Omni 15. Eddig ugye Omni 12-m volt, de azt kell mondjam, brutálisan jó az új. Sokkal jobb, mint a régi. Puhább, jobban csillapít, de tart is rendesen (még mindig a legerősebb támasztékkal rendelkezik a piacon), kényelmesebb, és pluszban még szebb is. Nagy nehezen az Asics mellett döntöttem. Érdekes amúgy, hogy még amikor az 12-est vettem, a GT-szériát is felpróbáltam, de azonnal ki is szórtuk őket, mert nem támasztottak eléggé, a bokám bebicsaklott. Tehát most vagy a GT lett erősebb támasztékú, vagy a lábam erősödött ennyit. Vagy mindkettő.

Szóval indul a mandula.