Alföldi Kéktúra
Karcsa előtti erdőfolt – Sátoraljaújhely, vasútállomás
2016. október 25.

 

Ez a nap is párásan, kissé ködösen indult, csak nehezen világosodott az akácosban, ahol sátrat vertem. Végül hét órakor bújtam csak ki belőle, negyed nyolcra padig már össze is csomagoltam az egészet és útra készen álltam. Bekapcsoltam a GPS-t, a hátamra vettem a batyut és visszatértem pár lépéssel a Karcsára menő kövesútra. Gyorsan megtettem a pecsételőhelyig vezető talán másfél kilométert, háromnegyed nyolckor már le is málháztam a kis Árpád-korból fennmaradt református templom kertkapuján belül a tájékoztató tábla oldalára szerelt kéktúra bélyegzőnél. Elintéztem az adminisztrációt, aztán a zsákot a táblánál hagyva körbesétáltam a templomocskát.

 

Egészen jó állapotban fennmaradt a XI. századi templom, lefényképeztem minden irányból, egyedül a templom mögötti, kátrányos faoszlopokból összerótt harangláb nem tetszett, de minden nem lehet tökéletes. Megnéztem kívülről a templom melletti tájházat is, aztán a Táncsics utcán indultam tovább, és bizony jó időbe beletelt, mire észrevettem a kék jelzések hiányát! Rápillantottam a GPS-re, hát az szerint is elkevertem picinykét! Visszatértem a kis templomhoz, aztán a jelzéseket követve tovább ballagtam az itt kissé megtörő Alkotmány utcán. A bezárt kocsma mellett elhaladva értem ki a Karcsa-csatornához, készítettem erről is pár felvételt, aztán kiballagtam a falun átvezető főútra, a Petőfi Sándor utcára.

 

 

Karcsa - Árpád-kori templom

Karcsa - Tájház

A Karcsa-csatorna partján

 

Az Áfész ABC-nél tértem le róla, innen már a focipálya mellett elhaladva gyorsan magam mögött hagytam a falut és az utolsó házak után egy sáros, keréknyomokkal mélyen felszántott úton indultam tovább. Kis kanyargással rátértem a mezőkön nyugat felé átvezető, szintén igen sáros földútra, ezen aztán vagy negyedóra alatt értem el a talán 500 méterre lévő, keresztező keskeny betonútig, a Becskedi nagy útig. Leültem egy pihenőre a kereszteződésben, és felmértem a térképen, hogy ilyen tempóban estig se érek Sátoraljaújhelyre! De továbbindulva itt is szerencsém volt: egyre több nyom fordult le a sáros útról a földekre, néhány száz lépés után pedig már csak füves keréknyomok maradtak alattam! Ezen baktattam el a keresztező, hasonló útig. A térképen láttam, hogy már csak másfél kilométer van az aszfaltútig, úgy döntöttem, ott tartom majd a következő pihenőmet.

 

Egy darabig jól járhatóak voltak az észak felé tartó keréknyomok, de aztán itt is egy, az út mellett lévő friss mélyszántásból traktornyomok fordultak alám, ezzel aztán véget is ért a henkelés, itt is megszenvedtem jó pár száz lépésen keresztül a sárviszonyokkal! Az országút előtt talán 5-600 lépéssel értem el egy útmenti, sorokba ültetett nyárfást, itt a jelzések letértek a sáros útról, és a szélső fák mellett indítottak tovább, már régen nem használt, eldzsindzsásodó keréknyomokon. De azért a sárnál még ez is jobb volt, így hát itt törtettem tovább. Tíz előtt pár perccel elérve az aszfaltutat egy komolyabb pihenőt tartottam, a bakancsomat is félig-meddig tisztára csiszatoltam a fűben, ugyanis innen már aszfalton mentem Sátoraljaújhelyig.

 

Az út szélén elballagtam a talán kilométernyire lévő Karosig. A főút elkerüli a falut, de itt aztán rátértem a jelzéseket követve a településen átvezető Árpád utcára. Végigballagtam a hosszú házsoron, aztán egy balkanyar után a másik faluvégen az utca visszacsatlakozott az országútba. Innen már csak tízperces menet volt a néhány évtizede feltárt honfoglalás kori temető. Itt is megálltam egy pihenőre, a málhát az egyik padon hagyva végigjártam a sírmezőt. Innen pillantottam meg először a Sátor-hegyeket, meg is örökítettem őket a kopjafákkal együtt!

 

 

sáros úton Karcsa és Karos között a Csarnikás mezőin

Honfoglalás kori temető Karos után. A hátteret már a Sátor-hegyek adják

 

Továbbindulva az országúton ötvenperces menettel értem el Alsóberecki faluvégét, útközben egyre szebb rálátással a hegyekre. Ezen a napon is felhős, kissé párás volt az idő, de azért egyre határozottabb kontúrt kaptak az erdős csúcsok, ahogy közeledtem hozzájuk. A faluvégen szinte a legelső ház a Csokány bisztró, a helyi kéktúra pecsételőhely. Betértem hát, megittam egy Borsodit, közben az adminisztrációt is elvégeztem. Kicsit még üldögéltem, de nem volt sok maradásom, már eléggé be volt sózva a fenekem, indultam hát tovább.

 

Visszatértem a főútra, ami itt fordult rá a Bodrog gátjára. Eléggé veszélyes volt itt az út szélén ballagni, mert a szalagkorlátok közé szorított aszfaltcsík mindkét oldalán talán méternyi padkát hagytak a gyalogosok számára és nagy volt közben a kamionforgalom is. Na mindegy, túléltem ezt a szakaszt is és egy órára megérkeztem a Bodrog hídjához. Volt rajta kiépített járda, készítettem róla pár képet a folyóról, aztán indultam tovább. Újabb hosszú szakasz következett az út szélén, aztán kettőkor már egészen közel Sátoraljaújhelyhez tartottam az út szélén a következő pihenőt. Szerettem volna már a végére érni az egésznek, ezért tíz perc után már mentem is tovább.

 

 

Híd a Bodrogon Alsóberecki határában

A Bodrog a hídról fényképezve

 

A város határában a főút balra tért, én azonban egyenesen ballagtam tovább a Berecki úton, erről fordultam rá a Ronyva gátjára. Pár száz lépés után elértem a már használton kívüli vasúti hidat, átléptem a rajta átvezető vakvágányokon, aztán átvágtam egy kisebb ipartelepen. Egy darabig a 37-es út elkerülő szakaszán bóklásztam a kerékpárúton, végül a jelzéseket követve felsétáltam az Árpád utcán a belvárosba. A Hősök terén jobbra fordultam és a Kossuth Lajos utca déli járdáján elbaktattam a vasútállomásra vezető Fasor utcáig. A kék sáv jelzéseket követve a sétányszerű járdán lassan elértem az állomás előtti buszvégállomást, itt vettem észre a sétány utolsó fáján az utolsó kék jelzést. Ott volt rajta a kék pont. Alatta kék pecsét jelzés mutatott az állomásépület felé. Akkor úgy látszik, itt a vége, fuss el véle! A pénztárnál beütöttem az utolsó stemplit a füzetembe, aztán elballagtam a szállásomra.

 

 

Lassan megérkezek Sátoraljaújhelyre, a hegyek lábához

Itt a vége, fuss el véle... :-)

 

A szállásomon lepakoltam, lezuhanyoztam, átöltöztem a tiszta úti ruhámba aztán elindulva egy rövid sétával találtam egy pizzériát a belvárosban, ahová beültem vacsorázni. Természetesen most is nagyobb volt a szemem, mint a szám, ugyanis a rendelt 38 cm-es magyaros pizzának csak a felét tudtam ott helyben elfogyasztani, a másik felét becsomagoltattam reggelire. Még sokáig elüldögéltem a kisforgalmú helyen, és a második Borsodi után már tényleg kezdett eljutni a tudatomig: befejeztem az Alföldi Kéktúrát! Viszont a dolgaimnak még nem értem a végére, holnap indulok majd a hegyek közé! Kicsit féltem attól, hogy a félévnyi síkvidéki túrák után hogyan megy majd a „szint”, a kapaszkodás, ezért aztán nyolc óra felé a cseperegni kezdő esőben elindultam vissza a szállásomra, hogy kialudhassam magam a túrám befejező napja előtt.

 

Túranapom trekkje:

- trekk -