[Piros 85 - 2016]

 

Annyira összevissza év volt ez, hogy el sem tudom mondani. Futókalandból sem volt sok, az első Mátrabérc, uth55 és egy szeptemberi Vár-a-hármas, utóbbi csak megszokásból.

Nem is írtam róla semmilyen beszámolót, annyira ramatyul ment. Most csak rövid pótlásként annyit, hogy féltávig jól ment a szekér, aztán a sok nullkilométeres hét visszaütött és meglehetős térdproblémák jöttek elő. Azt hiszem, erről elég ha annyit mondok, hogy az enyhe aszfaltos lejtőkön a hétperces tempót sikernek fogtam fel.

 

Hja, túl jól sikerült az előző év, egy 2:57-es maratont és egy 8:42-es P85-öt nehéz túlszárnyalni. Így aztán örültem hogy szeptemberben átléphettem a bűvös ezer kilit.

 

Az augusztusi kilenc és a szeptemberi nyolc óra összesítésem után után kicsit elgondolkodtam, kell-e ez nekem. De annyira jókat olvastam esténként, még a bringával munkába járást is beszüntettem, a tömegközlekedésen is olvastam. Két héttel a piros előtt aztán megijedtem és nekiálltam ismét futni, az első nap laza órájától izomlázam lett, de aztán napról napra egyre jobban élveztem a futást. Azért a lehetséges kiszállási pontokat jó előre megnéztem magamnak.

 

Ideális időjárás fogadott szombat reggel, tíz fok, ezért a rövidujjú mellett döntöttem, helyesen. Okosan beálltam egy tavalyinál gyengébb pulzusra. Csak a teljesítés volt a cél, nem akartam szétcsapni magam, fogalmam sem volt, ennyi edzéssel mi fog történni. Figyeltem a garminra, erre az két kilométer után kikapcsolt. Visszakapcsoltam, de nem tért magához, el is raktam. Legközelebb három óra múlva talált műholdat, de akkor meg már nem érdekelt. Így hát úgy alakult, hogy érzésre mentem végig.

 

Az első Kevélyes részidő 49 perc volt, tavaly 44, azelőtt 48. Innen már láttam, hogy leginkább a két évvel ezelőtti részidők jelenthetnek támpontot, annál enyhén lassabb leszek, de a tíz óra meglesz.

 

A frissítőpontokon nem igyekeztem, kóláztam, uborkáztam, sajtoztam. Jól telt az idő, a lábaim is jól bírták. Kicsit fújt az északi szél, Dobogókő felé gondolkoztam kicsit a karmelegítőn (ezenkívül a hátizsákban vittem plusz pólót is), de lusta voltam megállni és zsákot bontani. Bár a nap nem sütött, az erdő színei gyönyörűek voltak, néha megálltam fotózni. Gondolkodás nélkül meggyalogoltam a meredekebb emelkedőket.

 

A Kopár csárdánál uborka, ropi, és kóla volt a menü, nagyon kívántam a sósat és a savanyút. Már elég szép hátrányt szedtem össze az eddigi teljesítésekhez képest. Nem is éreztem lelkiismeret furdalást az elvesztegetett idő miatt, amikor később kiálltam egy hosszabb technikai szünetre, de legalább megkönnyebbültem. Kicsit visszatért az erőm is, a Hosszú árok egész jól ment, Dömötörig és Amandáig alig gyalogoltam.

 

A Nagyszénásról eddig mind a kétszer fájdalmas, elnyűtt bokával botorkáltam le, most ennek nyoma sem volt, nem mondom, hogy repültem, de legalább nem azon töprengtem, hogy még mennyi van hátra.

Nagykovácsiban felvettem a depózott lámpát, eltöltöttem jó sok időt, szemeztem a szalonna falatkákkal, de nem mertem bevállalni.

 

A Fekete fej előtt frissítőnél kezdett hűvös lenni, 9 fok, és nem tudtam már magam felfűteni. Felhúztam a karmelegítőket, áh, hirtelen sokkal jobban éreztem magam.

 

Az utolsó másfél órában már gondoltam, hogy kicsit jobban nyomhatnám, de amikor a János-hegyről lefelé a Virág-völgybe kicsit jobban akartam ereszteni, enyhe hányingerem lett. Így hát nem erőltettem.

 

Amikor már csak pár kilométer lejtő volt hátra a célig, be is sötétedett, lámpát gyújtottam, nem akartam pont a végén esni egy nagyot. Előttem volt valaki pár tíz méterre, de megint jött a hányinger és átraktam a versenyszellemet jövő évre.

 

Az idő 9:49 lett, egész elégedett lehetek vele, több mint egy óra rontás, hehe. És ismét beigazolódott, hogy sebességet gyorsan lehet veszíteni, de állóképességet nem nagyon.

 

Huh, az eleje nagyot ment, szégyen, de utána kellett néznem, ki előzte meg Pálfy Marcit, hogy a tavalyinál jobb futása csak egy második helyet ér. Hát na, hasonló kaliber, aki 90 kilométert lefut négypercesekben.

 

Egy szó, mint száz, szép táj, kiváló rendezés, jó hangulat, ide mindig szívesen jövök vissza.