"TEhát kis áramsűrűségnél a konc. gradiensek széthúzódnak a két elektród között, és az ebből származó diffúziós potenciált tekintjük az oldat vezetőképességének (ez így igaz?).

A kevert rendszer esetén ez a konc. gradiens sokkal rövidebb, amit én -talán tévesen- az elektródpotenciálhoz rendelek."

Áramsűrűségtől függetlenül mindenképpen van egy koncentrációgradiens, hogy meglegyen az elektroneutralitás az oldatban. A kérdés az, hogy mekkora térerő kell ennek a stacionárius állapotban tartásához. A koncentrációgradiens simán additíve ráül az alap ionkoncentrációkra, függetlenül attól, hogy mekkorák az egyes ionkoncentrációk az oldatban. Ezért a vezetősó ionjainak diffúziója független a koncentrációjuktól. Minél nagyobb azonban a vezetősó koncentrációja, annál nagyobb az oldat vezetése, és annál kisebb térerőre van szükség arra, hogy ellentartson a vezetősó ionjai diffúziójának.Magát a koncentrációprofilt nem változtatja meg a többlet vezetősó.

Az elektródpotenciál az egy macerás fogalom, ha megnézed a IUPAC definíciókat, el fogsz tévedni. Mindközönségesen az oldatbeli potenciálesést nem szokás belevenni, csak a kettősrétegen fellépő feszültségesést tekintjük úgy, mint elektródpotenciált - u.i. ezt kell beleírni a Buttler-(Erdey-Grúz)-Volmer egyenletbe. Az elektrolit potenciálesése magát az elektródreakciót nem befolyásolja. A potenciosztátok általában többféle kompenzációs módszert nyújtanak, amivel az oldat feszültségesése kompenzálható. ("IR drop compensation" címmel általában.) Híg elektrolitoknál még a kettősrétegen eső potenciált is szokás bontogatni, ld. zeta-potenciál, Frumkin-korrekció, stb.