Szükségfekhely ügyben egy kis történet.

NEM követendő példának írom, NEM működik esőben és így tovább - viszont érdekes.

Volt az egyetemen egy már nyugdíjas, akkor bő 70 éves, de még a kutatásait folytató tanár, Tóth Sándor, a mikroszkopikus gombák nagy ismerője. A második világháborúban egy akna levitte a fél karját és az egyik szemét, de hát ilyen apróságok sem a kutatásban, sem a túrázásban nem jelentethettek akadályt. Kitalálták egy fiatalabb, akkor 30 körüli kollégával, hogy lemennek a Villányi-hegységbe, megnézni a magyar kikerics virágzását. A magyar kikerics februárban virágzik.

A terv az volt, hogy lemennek pénteken az éjjeli postavonattal Pécsre, és vasárnap indulnak vissza, addig ott szépen elbotanizálnak. Szállásra viszont nem akartak költeni. Hogy a fiatalabb vitt egy kétszemélyes sátrat, vagy tudtak egy bivakhelyet, erre már nem emlékszem. A Lényeg, hogy lefekvés előtt az öreg a hátizsákjából (az a közel gömbölyűre pakolható vászon hátizsák, bőrcsatokkal) elővett három nagy ív nátronpapírt (az a nehezen szakadó papír, amiből a papírzsákot készítik), kettőt leterített maga alá, a harmadikat magára, így aludt. Februárban.

Rákerestem az interneten, hogy mikor halt meg. Az derült ki, hogy 1918-ban született, és még ma is él, sőt még 2013-ban is született olyan tudományos cikk, aminek az írásában részt vett. Isten éltesse sokáig!