Mezőföldi 2 Creative Commons License 2016.10.18 0 0 23262

"Az sem mindegy, hogy te mit tartasz beköltözhető állapotnak, és mennyire sürgős a beköltözés."

 

 

   Bizony nem mindegy. Az egyik boldogan költözne be a másik meg szétverné az egészet.

 De hát ha megveszi azt csinál vele amit akar.

 Más a helyzet egy bérletnél. Pár éve volt egy bérlő jelöltem. Úgy 17 perc mustra után sorolta , hogy mit kell ebben a lakásban csinálni. A sok közül egy , hogy az egyik sarokban a parketta  4 mm lejt. De nem probléma majd tesz rá lamináltat.

 Gondoltam magamban ok. majd a magadéban teszel rá.

 Aztán egy másik bérdeklődő kivette és már 6,5 éve használja.

 

 Egy lakásnál /háznál, hogy mi kell az egy dolog  és egy másik hogy mit lehet csinálni.

 A kell az egy szűk kör. Csak az élet és vagyonbiztonsággal összefüggő dolgokat  kell elhárítani.

 

 Viszont lehet akár  88 féle dolgot is csinálgatni.

 

 A jogi fórumon egy  'doktor' hivatkozva a lakás törvényre azt írta  ( mint kibic ), hogy egy lakásnak a kazán    az fő alkotó eleme, anélkül nem lakás a lakás.

 Már hogy ne lenne az. Lehet jancsi kályhával is fűteni

Előzmény: Törölt nick (23248)