Nem vagyok érintett (Olyan nő vagyok, akinek a férjére nem igaz a topik címe. Sőt!), de régóta ez az egyik kedvenc topikom, úgyhogy engedjétek meg, hogy néhány gondolat erejéig kíbickedjek.

A napokban volt téma, hogy miért erőltetik a férjek a dolgot, ha megkapták az egyértelmű nemet, miért nem úgy választanak eleve párt, hogy ilyen téren egyezzen az elképzelésük stb.

1. Úgy vélem, itt mindenki egyetért azzal, hogy egy kapcsolatban nincs helye a kényszernek.  Ha mégis sikerül érzelmi, vagy fizikai erőszakkal összehozni valamit, akkor annak a párkapcsolatnak, nem a monogámiához való ragaszkodás lábbal tiprása a legnagyobb problémája.  Eleve halálra van ítélve!
2. Mindenki változik. Formál az idő, a társadalom, a párunk, a körülmények. Én 20 éves voltam, amikor megismertem a páromat sok-sok évvel ezelőtt. Millió dolog van a világon, amit ma már másként látok, amivel kapcsolatban másképp érzek.
3. Egy kategorikus (tehát nem álszentség vagy álszemérem szülte) nem is lehet, idővel igen. Ha elég intelligensek és nyitottak vagyunk arra, hogy körüljárjunk, és megpróbáljunk megismerni egy olyan dolgot, ami eddig nem foglalkoztatott minket, nem tartozott a vágyálmaink közé, ha vesszük a fáradságot, hogy megismerjük sok ember tapasztalatát a témában, számba vesszük az eshetőségeket és kockázatokat (sőt ha szegényes a fantáziánk még videón is megnézhetjük miről is van szó :-)), ha szeretjük a párunkat annyira, hogy meg akarjuk érteni a témához való viszonyulását, a hozzá kapcsolódó érzéseit, és tudunk erről nyíltan beszélgetni, ha mindezek tükrében őszintén magunkba tudunk nézni, akkor nagyon is benne van a pakliban, hogy változhat a hozzáállásunk.  És ez igaz lehet bármire. Legyen az extrém sport, szex vagy az addigi életmód gyökeres megváltoztatása, mindegy. Ha annak megvalósítását csakis velünk tudja elképzelni, tartozunk egymásnak annyival, hogy legalább átgondoljuk.