Ez maxxxximálisan így van! :) Mindamellett, hogy jómagam mindig is nyitott voltam bármire, a feleségem irtózatosan féltékeny természet volt, pedig semmilyen szempontból nem volt rá oka: hihetetlenül dögös, kedves és jófej. Persze, vannak neki is hibái, de kinek nincsenek. Minden esetre szerencsés fickónak érzem magam, hogy Vele lehetek, s tizennégy éve nem változott a véleményem erröl. :) Valahogy talán önbizalomhiányos kissé a Drága, pedig sokan szeretik, a pasik meg felfalnák.

Viszont el kellett tellnie ennyi évnek, s folyamatos megerösítésnek ahhoz, hogy kialakuljon az a feltétlen bizalom, s az egészséges önbizalom. S tavaly eljutottunk oda, hogy Ö maga vetette fel egyszer a témát. Azt régóta tudta, hogy én hogyan állok a témához, de Ö alapvetöen monogám lévén nem tudta elképzelni, hogy megtegyen ilyesmit, mégha fejben izgatta is a dolog. Végsö soron a mai napig nem lépte meg még a végsöt, de találkozóra már elment magától. Elmondása szerint csak beszélgettek, mert az úriember eléggé lerobbant egészségileg a randi napjára, de ez akkor is egy komoly lépés volt számára. Nem vetette el a folytatás lehetöségét sem, s természetesen úgy képzelte el, hogy a lehetöség KÖLCSÖNÖS.

Vagyis konklúzióként az idö, s egymás elfogadása, a kölcsönös betonbiztos érzelmek eljuttatak minket olyan szintre, hogy "kötetlenül lehetünk kötöttek". :)