Alföldi Kéktúra
Nagy-Korpás-hegy erdeje – Kántorjánosi határa
2016. szeptember 23.
Este egy vadász jött ki egy környékbeli magaslesre és egész éjszaka durrogtatott. Ahogy hallgattam, egyetlen tiszta lövése sem volt, mindig ráduplázott, sőt néha hármat is lőtt egymás után. Mindenesetre elhatároztam, hogy csak jóval napkelte után fogok útnak indulni! De már ötkor ébren voltam, ezért aztán jól elnyújtva a reggeli készülődést csak hét után pár perccel kaptam a hátamra a motyót és indultam tovább az utamra. Ekkora már a vadász is megunta a mókát és abbahagyta a lövöldözést. Teljesen eseménytelen volt az utam, jól járható homokos keréknyomokon haladtam, a jelzettség is megfelelőnek tűnt, bár időnként meglehetősen furcsa jelzések is feltűntek a fákon. Egyre szélesebb és kijártabb utakon haladva végül fél tíz felé értem el Nyírbátor déli határát, aztán a központ felé ballagva megálltam az első sörözőnél egy Borsodira és stemplizésre. A Hunyadi utcában lévő Borostán presszóban mindkettőt megkaptam (itt természetesen céges bélyegzővel stempliztettem a füzetbe), aztán továbbindultam a városközpont felé.
Kora reggel a Kis-Piricse erdejében
Ez talán egy tanösvény jelzése lehet?
És ez? Itt talán csak a jelzésalap készült el?
Ezernyi birka által kitaposott homokos út.
Megálltam a Szabadság tér sarkán lévő Coop áruháznál is, feltöltöttem a vízkészletem és vettem friss kenyeret is. A kéktúra meglehetősen zegzugosan vág át Nyírbátoron, hogy megmutasson minden fontosabb nevezetességet a túrázóknak, így aztán elhaladtam a Szabadság téren a tornyos Városháza és a mellette álló Kulturális Központ előtt, aztán pár perc sétával értem ki a minorita templomhoz és monostorhoz a tópartra. Készítettem pár képet a Báthori István alapította templomról, félig körbesétálva a tavacskát megnéztem a Sárkány nevű installációt, aztán a kicsi utcácskákon indultam tovább a jelzéseket követve a református templom felé. Ott is megálltam pár percre, lemálháztam egy padnál és kívülről-belülről alaposan megnéztem a szintén Báthori István által építtetett gótikus templomot és különálló fa haranglábat.
Nyírbátor - Városháza
A Kulturális központ épülete a Városháza mellett
A minorita templom
Báthori István szobra a templom és monostor mellett
A Sárkány
A református templom és a mellette álló fa harangláb
A minorita templom belseje
A minorita templom orgonája
Innen a nemrégiben újjáépített várkastély felé indultam tovább (ehhez már pár lépést le kellett térni az AK útvonaláról), aztán mivel már fél tizenkettő felé járt az idő, visszasétáltam a Báthori utcán a Szabadság térre, mert ott láttam korábban egy olcsónak tűnő önkiszolgáló éttermet. Betértem hát a kis ételbárba és jutányos összegért degeszre ettem magam, de annyira, hogy még felállni sem volt kedvem az asztalomtól! Azért dél felé csak erőt vettem eredendő lustaságomon, újra a hátamra kaptam a cókmókot és visszabattyogtam a kéktúra útvonalára. A széles Édesanyák útjának járdáján korzóztam el a vasúti átjáróig, innen aztán ezen a széles úton indultam tovább.
Csak percek után tűnt fel a kék jelzések hiánya, fejcsóválva visszafordultam, visszagyalogoltam a sorompóig, aztán rátértem a keskenyebb Derzsi utcára. Mivel tudtam, hogy messzi vagyok még Nyírderzstől, és kell az energia, ezért még megálltam a Retró sörözőnél egy Borsodira (az ételbárban csak alkoholmentes italokat tartottak amúgy is), aztán már tényleg összekaptam magam. Elhaladtam a városszéli, vadiújnak tűnő ipari park mellett, aztán egyetlen hosszú menettel átgyalogoltam Nyírderzsre. A táv nagy részét egy homokos erdei úton tettem meg.
Az újjáépített Báthori-várkastély
A Retró söröző után vettem búcsút Nyírbátortól
Csak az utolsó kilométerre tértem rá a faluba vivő országútra, és ballagtam be rajta a faluközpontba. Az egyre jobban kimelegedő időben felüdítő oázisnak tűnt az út mellett álló Hangulat büfé, éltem is a lehetőséggel, és eloldalazva a kerítésnek támaszkodó kitömött és rendőrruhába öltöztetett szalmabábú mellett beléptem az ivóba. Persze a kocsma kéktúra pecsételőhely is, tehát hivatalból ittam meg itt is egy Borsodit, hiszen sokéves tapasztalatból tudom, fogyasztás nélkül nem illik semmit sem kérni, még a pecsétet sem! Bár most, hogy elterjedtek a kocsmákban, presszókban a falra szerelt kéktúrabélyegzős dobozok, lehet, hogy felülvizsgálom ezt a régi, és talán idejétmúlt álláspontomat!
Tudtam, hogy innen, Nyírderzsről az országúton kell átballagnom Kántorjánosiba, eléggé meglepődtem hát, amikor a büféből továbbindulva egy balra induló mellékutca mindkét sarkán elhelyezett villanyoszlopokra szabályos kapujelzések voltak felfestve! Tanácstalanul megálltam, megnéztem a GPS-t is, de az azt mutatta, maradjak a főutcán. Vacillálva tértem le a mellékutcára és tanácstalanul tettem meg rajta pár lépést, kerestem a következő jelzéseket a fákon, villanyoszlopokon és csak arra figyeltem fel, hogy egy kerékpárját toló gazda, aki megállt a sarkon lévő ház mellett, rám köszönt. Rövid monológba kezdett, hogy nem érti, miért tér le az utóbbi időben több túrázó is a mellékutcába, amikor a „kék út” kinn megy a Kántorjánosi úton! Pár szót motyogtam a kapujelzésekről, megköszöntem az infót, aztán visszatalpaltam a főutcára. Ezen hagytam el a falut.
Homokos erdei úton Nyírderzs felé
Nyírderzs - Görög katolikus templom
Hát nem úgy néz ki, mint egy kapujelzés? Mégsem kell betérni a mellékutcába.
Az aszfaltozás a faluvégen sem ért véget, egy keskeny aszfaltúton kutyagoltam át a szomszédos Kántorjánosiba. Ez a falu nem pecsételőhely, de jólesett volna itt is egy serital, ezért aztán járt a szemem jobbra-balra, mint a jojó, de nem láttam egyetlen presszót vagy kocsmát sem a központig vezető utamon. Végül a Privát Élelmiszerbolt előtt lebzselő és kezeikben felbontott konzervsöröket szorongató helyi lakosokat interjúvoltam meg ebben a témában, ők közölték velem, hogy kocsma nincs a faluban, de a boltban jutányos áron adnak dobozos seritalokat.
Betértem hát az üzletbe, de Borsodijuk és Sopronijuk nem lévén kénytelen voltam valami nóném vacakot megvenni. Olcsó volt, ennek megfelelően a minősége is kívánnivalókat hagyott maga után, de mint kiderült, a társaság a bolt előtt osztályon felüli volt! Tudták, hogy elterelték az AK-t a falu északi vége után, még arra is tippeket adtak, hogy tudok egy viszonylag dzsindzsás szakaszt kikerülni. Természetesen bólogatva végighallgattam őket, aztán továbbindultam a jelzéseket követve.
Úton Kántorjánosiba
Kántorjánosi - Görög katolikus templomocska, mellette harangláb és plékrisztus
Kántorjánosi - Református templom
A terelés amiatt történt, mert a falut elhagyó földutat – ahol a kéktúra is haladt – kettévágta a nemrég épült M3-as autópálya, ezért kicsit arrébb tették az útvonalat, hogy a Vajára menő aszfaltút hídján keresztezze az autópályát. Ahogy a földúton elhagytam a községet, az egyre kevésbé kijárt lett, ami nem is csoda, hiszen zsákutca lett belőle. Az autópálya előtt pár száz lépéssel már csak alig járt füves keréknyomokon battyogtam, aztán egy ponton jobbra térítettek a jelzések, hogy a mezők szélén átvezessenek a pár száz lépésnyire lévő aszfaltútig. Itt találtam meg a sátorhelyet egy akácos szélén, abszolút nyugodt környezetben. Ekkor még gyerek volt az idő, háromnegyed öt felé járt csupán, de eldöntöttem, mégsem akarok már szombat késő délután Kisvárdára érni, ezért a tegnapinál rövidebbre szabom ezt a túranapot és a következőt is. Így aztán sátrat vertem itt és zenét hallgatva a mobilomon egy jót lazultam a késő délutánban. A GPS szerint ezen a napon 25,4 km-t tettem meg, mindössze 52 m szintemelkedéssel.
Sátorozás Kántorjánosi határában. Szokásommal ellentétben itt nyugat felé néz a sátor bejárata, de nem számítottam szélre, így viszont bejött a fény a sátorba.
Túranapom trekkje:
- trekk -
