Alföldi Kéktúra
Gánás-hegy alja – Nagy-Korpás-hegy erdeje
2016. szeptember 22.

Nyugodt éjszaka után már öt óra felé felébredtem, lassacskán összekészülődtem, lebontottam a sátrat, aztán napkelte után, hét előtt pár perccel nekiindultam az aznapra tervezett távnak. Csak ekkor vettem észre, hogy a kék jelzések nem az erdőszéli földúton vannak felfestve – ahol tegnap délután megérkeztem erre a helyre –, hanem a szélső fák között vezető, már rég felhagyott, lassan bedzsindzsásodó keréknyomokon, pont ott, ahol sátrat vertem. Itt indultam hát tovább, aztán pár tucat lépés után a mezők szélén kanyargó nyomok is idefordultak. Egyre elhanyagoltabb lett az út, lassan beleveszett a fák közötti bokros aljnövényzetbe, de egyelőre még járható volt. Aztán az út egy különleges, magas fém tartóoszlopra szerelt magaslesnél kifordult újra az erdőszélre, de a jelzések a fák között vezettek tovább.

 

Törtettem, törtettem a fák közötti sűrű aljnövényzetben, utat nem látva magam előtt jelzéstől jelzésig navigáltam. Így jártam be a térkép által is jelzett omega kanyart a Gánás-hegy keleti oldalában, mindenfajta út nélkül. A legrosszabb azonban csak ez után kezdődött, a jelzéseket követve ki kellett volna mennem az erdőszélre, egy bekerített legelő szélére, itt azonban akkora dzsindzsa fogadott, hogy inkább visszatértem a fák közé, de ott sem volt sokkal jobb a helyzet. Bozótharc volt az a javából, közben alaposan lepókhálóztam minden útba eső fát és bokrot. A küzdelemnek egy, a legelőt követő irtásfolton keresztül délkelet felől érkező földút vetett véget, erre végre ráállhattam és felvehettem a szokásos túratempót. A Gánás-hegyet észak felől megkerülve értem ki újra a Nyíracsádot Nyírlugossal összekötő országútra. Itt tartottam az első pihenőmet. Éreztem, hogy sokat kivett belőlem a dzsungelharc!

 

 

Napkelte után a Gánás-hegy erdei útján

Különleges magasles. Talán őrtorony volt régebben? Vagy még most is az?

Jelzés van, út nincs.

Járható keréknyomok egy irtásfolt peremén

 

Talán száz lépést visszafelé, Nyíracsád felé tettem meg az úton, aztán rátértem az itt kiágazó jól kijárt, homokos útra. Az elágazásban álló, Hajdú-Bihar megye határát jelző közlekedési tábla lábára egy fura táblácska volt szerelve, közelebb lépve hozzá elolvastam a szövegét. Az Alföldi Kéktúra Szabolcs-Szatmár megyei főbb résztáv adatait tartalmazta, le is fényképeztem, hogy később visszakereshessem ezeket az adatokat! Továbbindultam a homokos úton, az első szakaszon az erdőben, aztán kiértem a mezők közé és a következő három km-t ezen a szántók és felhagyott gyümölcsösök között nyílegyenesen északkelet felé vezető úton tettem meg. A következő „T” elágazásban balra térve már pár perc alatt elértem a térképen is jelzett, szépen felújított Külső-gúthi erdészházat, az út egy kapun keresztül befordult a gazdasági udvarba és átvágva rajta indult tovább az erdőben.

 

 

Elértem Hajdú-Bihar megye északi határát

Alföldi Kéktúra távolságjelző tábla a megyehatáron

Nyílegyenes, homokos úton a mezőkön keresztül

A frissen felújított Külső-gúthi erdészház

 

Egy jó időre elmaradtak mögöttem a mezők, a térkép itt még egy régebbi nyomvonalat jelölt, de az új útvonal jól követhető volt a felfestett jelzések alapján. Errefelé az országos átlagnál több beton kéktúra jelzőoszlop jutott egy kilométerre, volt olyan hely, ahol száz lépésen belül három oszlop is állt az amúgy egyenes, eltéveszthetetlen út mellett! Kényelmes menettel értem el Nyírlugos előtt a bekerített önkormányzati paprikáskertet, javában folyt a szüret, több tucatnyian gyűjtötték a pirosló termést. Innen már gyorsan beértem a településre, megállva az első vegyesboltnál feltöltöttem a vízkészletemet és megettem a szokásos zsemlés-parizeres tízóraimat, aztán továbbindultam a központ felé. A pecsételőhelyként szolgáló Paradiso presszót zárva találtam, a fórum szerint hol kinyitják, hol bezárják időnként. A tőle nem messze lévő, számomra azonosíthatatlan színű, talán barnás-vörösesre pingált házban található, cégére szerint „Marietta vegyes üzletben” kaptam céges stemplit az igazoló füzetembe.

 

 

Oszlopdömping az út mentén

Nyírlugos - Görög katolikus templom

Nyírlugos - A kúria épületében régebben a kultúrház működött

Nyírlugos - Az óvoda és teleház épülete mögött a katolikus templom is feltűnik

 

Átvágva falun egy festett plékrisztus után ismét kiértem a mezők, erdőfoltok közé és a Hoportyó felé vettem az irányt. A homokos útból később már csak keréknyomok lettek, aztán ezt is kezdte benőni a dzsindzsa. Úgy látszik, ezt az utat csak ritkán használhatják. Egy útelágazásnál a jelzések mindenáron az úttól balra akartak továbbvezetni, úgy harminc-negyven lépés távolságra, de ott aztán semmi út nem volt, így aztán maradtam az alig járt keréknyomokon. Pár kilométert ilyen és ehhez hasonló utakon kanyarogtam a szántók és erdősávok között, végül egy észak felé haladó, kijártabb útra akadtam. Ezen kapaszkodtam fel a Hoportyó széles hátára és értem el az Alföldi Kéktúra legmagasabb pontját kb. 180 méter magasságban. Nem tettem meg a kitérőt a 183,5 méter magas tetőre a Khrsz jelzéseken, de itt tartottam a legközelebbi pihenőm.

 

 

Mezők között

Benőtt keréknyomokon a Hoportyó felé

 

Ültömben figyeltem fel arra, hogy az egyre borongósabb égből eleredt az eső, és bár az akácos levelei egyelőre felfogták az esőt, felvettem az anorákomat. Egy kisebb útvonal módosítást követve kiértem az erdőszélre, itt aztán töményen megkaptam a heves nyári zápor magját, szerencsére a felhőszakadás csak pár percig tartott, utána alábbhagyott már gyorsan. Alig észrevehetően lejteni kezdett az utam, kényelmes menettel értem el Istvántanyát, ami egy helyre kis falucska a Hoportyó erdejében. Időközben elvonultak a felhők és melegen kisütött a nap, én pedig megálltam egy sörre és pecsételésre a Fapados büfénél. Felhajtottam egy Borsodit és elintéztem az adminisztrációt, aztán egy hosszabb pihenő végén csak fél öt felé indultam tovább.

 

Már nem voltak nagy terveim, de úgy gondoltam, megpróbálok minél közelebb kerülni Nyírbátorhoz. Pár száz lépést a Nyírbogát felé vezető aszfaltúton ballagtam, később homokos útra fordítottak a jelzések, de az is arrafelé vezetett. Végül szinte a település határából fordítottak vissza a jelzések élesen délkelet felé, és érkeztem fel a Nagy-Korpás-hegy hátára. Itt találtam magamnak sátorhelyet az erdőszélen haladó homokos útról betérve a fák közé. Hat óra felé már állt a sátor, becuccoltam, hazatelefonáltam, megvacsoráztam, aztán még sokáig hallgattam a zenét a mobilomról. Elalvás előtt még megnéztem a GPS-t: ezen a napon 31,2 km-t jöttem, 220 méter szinttel. Eltöprengtem azon, ha így gyűlnek a kilométerek, akkor akár négy nap alatt is megérkezhetek Kisvárdára, de mindent a következő naptól tettem függővé: ha akkor is le tudok nyomni egy harmincast, akkor érdemes rástartolni a szombat késő délutáni kisvárdai érkezésre!

 

 

Elvonult a zápor

Megérkezés Istvántanyára

Istvántanya - A Fapados büfé

Erdei úton Istvántanya után

 

Túranapom trekkje:

- trekk -