Széchenyi látszólag demokratikusabb nemzetiségi politikája mögött valójában a teljes reményvesztettség áll mindenfajta demokratikus politikával szemben. Realizmusa innen ered; megoldási javaslatának alfája: a belső átalakítás tömegességét, demokratikus és politikus vonásait meg kell szüntetni, mert különben krízis következhet. A nemzetiségi tömegekkel szembeni „megértése” egy tőről fakad a magyar nemzettéválás tömeges útjának elítélésével. Széchenyi „nemzetiségi demokratizmusa” mögött – jobb szó híján – „arisztokratikus” reformelképzelés rejlik. Lényege a tömegpolitika elutasítása.

Nem cimkézés ez?

Széchenyi 1842-es novemberi akadémiai beszédében (az egyik legjobb megnyilatkozás a magyar történelemben):

1) óvott az erőszakos magyarosítástól 

2) és nagyon finoman, de okosan arra figyelmeztetett, hogy a magyar nacionalizmus zászlóvivői sokszor éppen az asszimiláns újmagyarok (mint amilyen Kossuth is volt), akik neofita-kompenzáló buzgalommal igyekeznek semmibe venni a kisebbségeket (mint Kossuth tette ezt 1848-ban). De vajon ezek az emberek lélekben mennyire váltak magyarrá: "A NYELVNEK PERGÉSE MÉG KORÁNTSEM DOBOGÁSA A SZÍVNEK"

Széchenyi gondolkodása szerintem sokkal inkább "népibb" (tehát demokratikusabb) volt ebből a szempontból, mint Kossuthé