Márk Miklós

Másik

 

Emlék...

Lepel alatt ébredő

szárnyszegett pillanat,

nem, nem ismered,

valahogy itt maradt.

Másik történet, mégis

a part ugyanaz,

apró kavicsok, hallgatag

kövek, én is némán

álmodom, majd mozdulok,

s leszek sóhajod része.

 

Jártál már erre, tudom,

talpad alatt ismerős kövek,

szellő táncol hajadban, majd

utat vág bús kalászok között,

mint halott katonák, úgy fekszenek,

miért megyek?

Hiszen repülni vágyom,

most mégis maradok,

nem, nem álom;

szemenszedett igazság…

 

Álmod, mint igazgyöngy,

kagyló rejtekében,

ha másik is lesz,

Tied marad!