Reményik Sándor

 MINDENEMET MAGAMMAL HORDOZOM

 

Mindenemet magammal hordozom.

És ami enyém volt, enyém marad

Innen is, túl is a csillagokon,

Mert lélek vagyok, végtelen, szabad.

Bennem elférnek mind, kik rámhajoltak,

A fák, s a lombok - s az aluvó rét,

Bennem elférnek az élők s a holtak.

 

Ki vehet el éntőlem valamit,

S szegényebbé ki tehet engemet?

Mindenemet magammal hordozom,

Ha nem vesztettem el a lelkemet!

Felidézem a hegyek szellemét

És a fűszálak kicsiny lelkeit,

S megkérdezem: hány nőtt azóta még.

 

Nem enyém tán a házam, ha leég,

Vagy véletlenül más foglalta el? -

A kémény most már bennem füstölög,

És illatot a kert bennem lehel.

Bennem hallik az eső kopogása,

Amint veri a hű öreg tetőt.

Bennem van mindennek igazabb mása.

 

Bennem van mindennek a mennyországa,

Aminek temetője lett az élet,

Bennem jár az angyal a harsonával,

És hirdeti az örök üdvösséget.

Mindenemet magammal hordozom,

És ami enyém volt, enyém marad

Innen is, túl is a csillagokon.